Connect with us

technokrata

Terjedőben a védett file-csere

Kütyük

Terjedőben a védett file-csere

Az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetségének az illegális file-letöltőkkel szembeni peres hadjárata oda vezetett, hogy egyre népszerűbbé válnak azok a megoldások, melyek odafigyelnek a felhasználók identitásának elrejtésére.

Jelenleg három nagyobb kezdeményezés látszik életképesnek, okozva az eddigieknél is nagyobb fejtörést a jogvédők számára. Ezek mindegyike ugyanis olyan technikákat alkalmaz file-cserélő szoftvereik használóinak magánszférája védelmére, melyek nagyon nehézzé teszik vagy egyenesen ellehetetlenítik az egyének beazonosítását, s így az ellenük indítandó jogi eljárásokat is.

Az első az Optisoft, mely a Blubster és a Piolet file-cserélő hálózatokon keresztül fut. A cég egyik szóvivője elárulta, hogy termékük ugyan nem teszi lehetővé az RIAA megállítását a felhasználók beperelésében, azt azonban nem hiszi, hogy egyetlen ilyen ügyet is meg tudna nyerni az amerikai szervezet. A fejlesztők ugyanis többrétegű álcázással látták el szoftverüket: egyrészt minden egyes felhasználó több IP-címet kap annak érdekében, hogy elfedhesse valós kilétét, másrészt a hálózaton keresztül utazó állományokat is álcázzák, így kívülálló számára nem dönthető el, hogy az éppen egy jogvédett anyag-e. Az IP-címeket egyébként nem hasraütésszerűen szedik össze, hanem a rendszerhez kapcsolódó felhasználók által használtakat osztják meg egymás között. Az Optisoft szóvivője szerint ez sokkal nehezebbé teszi az RIAA számára a felhasználók beazonosítását, voltaképp a szervezetnek az összes, a szoftvert futtató internetezőt be kellene egyszerre perelnie, anélkül, hogy tudná, melyikük végez legális, s melyikük illegális file-cserét.

Az EarthStation 5 és a Filetopia is hasonló megoldások alkalmazásáról számolt be. Az előbbi ˝Az ellenállás hiábavaló, csak a Névtelen éli túl˝ jelmondattal harmadik félhez tartozó proxy-kat használ a file-megosztók nyomainak megzavarására. A Filetopia a titkosítás eszközét veti be felhasználói identitásának megvédésére.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés