Connect with us

technokrata

Lezárult az online próbaérettségi

Kütyük

Lezárult az online próbaérettségi

Az élen egy budapesti gimnázium végzett, de a versenynek volt résztvevője Bulgáriából is.

Már másodszor került megrendezésre az a másfél hónapos internetes verseny, mely révén az idén érettségiző diákok jó képet kaphatnak tudásukról a nagy megmérettetés előtt. A március 16-án indult próbaérettségi (illetve próbafelvételi) során az Interneten irodalomból és történelemből tehettek próbát a felnőttkort elérő nebulók. A szervezői feladatokat ellátó Felvételi Információs Szolgálat közlése szerint a feladatok az érettségi és a felvételi teljes lexikális adatbázisából épültek fel, hozzávetőleg negyvenezer kérdésre lehetett választ adni.

Nemrég lezárult a Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) versenye: a mintegy 35 ezer regisztrált játékos ötven nap alatt hetvenezerszer tette próbára tudását. A megmérettetésre több mint 1100 magyarországi és határon túli középiskolából jelentkeztek tanárok és diákok (bár a lehetőség a már végzett felnőttek előtt is nyitva állt); a legtávolabb élő versenyző Szófiából nevezett. Ez szép előrelépés a tavalyi eredményekhez képest: 2003-ban 733 középiskola és körülbelül 15 ezer diák vett részt a kihíváson.

Az idei verseny legszorgalmasabb játékosa 674 mérkőzésével csaknem négymillió pontot gyűjtött. Az iskolák rangsorának elejére a fővárosi Piarista Gimnázium került, második a győri Révai Miklós Gimnázium lett, a dobogó alsó fokára pedig a Fazekas Mihály Gimnázium jutott. Hivatalos eredményhirdetés június 5-én lesz, ahol értékes nyereményeket osztanak szét a győztesek között.

Szeptembertől tovább bővül a letesztelhető ismeretek köre: az irodalom és a történelem mellett a matematika is szerepelni fog már az oldal kínálatában, a kétszintű érettségi rendszer követelményrendszeréhez igazodva.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés