Connect with us

technokrata

Mi a helyzet az 1 GB-os Google maillel?

Kütyük

Mi a helyzet az 1 GB-os Google maillel?

A keresőjéről ismertté vált internetes cég április elején jelentette be közel korlátlan kapacitású e-mailszolgáltatását, melyről időközben több részlet is napvilágot látott.

A Google lassan három hónapja teszteli a hétköznapi felhasználó számára gyakorlatilag korlátlan kapacitású szolgáltatását. A Gmail lelke az a szoftverrendszer, mely automatizáltan átolvassa a bejövő és kimenő leveleket, majd tartalomfüggő reklámokat szúr bele az egyes e-mailekbe. Sokan támadták már emiatt a Google-t a magánszféra intimitásának megsértésével, de gondja akadt már egy programhibával is, amely 1 TB-osra növelte néhány, a tesztelésben részt vevő felhasználó postafiókjának kapacitását.

Tartalomfigyelés

A fejlődés azonban nem állt meg, az internetes keresés révén multimilliomossá vált alapítók nem hagyják veszőbe menni a tervet. További információk láttak napvilágot a tesztelők révén a szolgáltatásról: például a reklámozási szabályokról. A Google üzemeltetői nem jelenítenek meg olyan hirdetéseket, melyek szexuális tartalmúak vagy fegyvereket propagálnak, ahogyan a gyógyszer- és az online társkereső reklámokkal szintén nem lehet találkozni a felület alkalmazása közben. Mindez azért van így, mert a vállalat szeretné, ha ˝családbarát˝ lenne a Gmail, mondta Susan Wojcicki, a cég termékmenedzsment részlegének igazgatója.

Az is kiderült, hogy akkor sem jelennek meg hirdetések, ha negatív szövegkörnyezetben találhatók azok a szavak, melyekre odafigyel a Google motorja. Tehát például ha valaki arról számol be egy kontaktjának, hogy a megvett digitális fényképezőgéppel mennyi baja van, akkor ebben a levélben nem fog feltűnni egyetlen kamera reklám sem. Persze ennek ellenére nem tökéletes még a rendszer. Az igazgató beszámolt arról, hogy egy középiskolai osztálytalálkozóról szóló levélre egy, a cellulitisz eltüntetését szolgálni hivatott Avon krém hirdetése került egy e-mailbe. Ezen felül megoldatlan a nem angol nyelvű felhasználók reklámmal való kiszolgálása is – szóval még van mit fejleszteni a szolgáltatáson.

Hogyan működik?

A Gmail technológia két lépésből áll össze. Először számítógépek átvizsgálják az elektronikus üzenetet, majd meghatározzák, hogy nagyjából miről is van benne szó. Ezt úgy érik el, hogy megnézik, mely szavakat és milyen gyakran használt a levél írója, s azt is, hogy a levél melyik részében találhatók ezek. Ezt követően kulcsszavakra fordítja az eljárást az eredményt. A második lépésben ezekre a kulcsszavakra keres rá egy program a Google hirdetési adatbázisában, melyek szorosan összefüggnek a hirdetni vágyott termékkel vagy szolgáltatással. Mielőtt a reklám bekerülne a levélbe, a rendszer figyelembe veszi, hogy a hirdető milyen és hány megjelenést szeretne.

Persze ennek eredményeként gyakran igen tetszőleges sorrendben kerülhetnek reklámok egy-egy levélbe. A Google a következőt hozta fel példaként: egy olyan levél, melyben a Shrek második részéről, a bowlingról, a Fuji digitális fényképezőgépeiről és egy arubai nyaralásról van szó, akár három hirdetést is tartalmazhat, mely a Fuji termékeiről szól, miközben a többi kulcsszó ˝kihasználatlan˝ marad.

Mozgásban az ˝e-mailipar˝

A Gmail egyébként felkavarta az e-mailszolgáltatások állóvizét: a Yahoo és néhány kisebb cég is (például a Spymac) bejelentették hasonló lehetőségeik továbbfejlesztését. A Google bejelentése azonban kiváltotta a magánszféra védelméért aggódók felszólalását is – Kalifornia államban például azt tervezik, hogy úgy, ahogy van, betiltják az egész szolgáltatást, annak az egyéni titkokat sértő megoldása szerint. Hasonló tiltakozással már Nagy-Britanniában is éltek.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés