Connect with us

technokrata

A Samsung nagy képátlójú OLED kijelzős mobiltelefonokat fog bemutatni

Kütyük

A Samsung nagy képátlójú OLED kijelzős mobiltelefonokat fog bemutatni

A Samsung bejelentette, hogy a világon először hamarosan olyan új mobiltelefonokat fog piacra dobni, melyek fő kijelzője OLED technológiára épül.

A dél-koreai székhelyű vállalat munkatársai elmondták, hogy a Samsung az eddigiekben komoly sikereket ért el az OLED mellékkijelzős készülékei révén, a közeljövőben pedig hasonló sikerekre számít azon telefonok kapcsán is, melyeknek már nem csak a kiegészítő, hanem a fő kijelzője is erre az új technológiára épül.

A Samsung vadonatúj OLED kijelzője 1,7 colos képátlóval rendelkezik és rendkívül fontos, hogy válaszideje jelentősen alacsonyabb, mint a jelenleg forgalomban lévő kijelzőké, ily módon akár mozgóképek megjelenítésére is minden további nélkül képes. Az elektronikai vállalat gyártósorain jelenleg egyébként mintegy havi 50 ezer OLED kijelzőpanel készül, de a cég rövid időn belül jelentősen növelni kívánja ezt a mennyiséget.

Mint ismeretes, az OLED kijelzők előnyös tulajdonságai közé tartozik a háttérvilágítás nélkülözése, a minimális energiafogyasztás, illetve a kiváló képminőség. Az eddigiekben komoly gondot okozott az OLED termékek viszonylag rövid élettartama, azonban a legújabb fejlesztéseknek köszönhetően ezen problémákat is sikerült orvosolni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés