Connect with us

technokrata

A hajó, ami egy egész országot vágott el az Internettől

Kütyük

A hajó, ami egy egész országot vágott el az Internettől

Egy indiai hajó olyan károkat okozott a Sri Lankát az Internet más részeivel összekötő vízalatti vezetékekben, hogy az ország többszázezer internetezője képtelen volt elérni a világot.

Egy sri lankai bíróság elrendelte, hogy nem szabad elengedni a kikötőből azt az indiai hajót, mely korábban súlyosan károsította a szigetország tengerfenékre lefektetett internetes kábeleit. A jelenleg Colombo kikötőjében horgonyzó State of Nagaland nevű szállítóhajó ügyében a vízi eszköz tulajdonosát 5 millió dolláros kártérítésre szeretnék kötelezni; a hajó így a pert kezdeményező Sri Lanka Telecom (SLT) meghallgatásáig, azaz várhatóan szeptember 6-ig mindenképpen kénytelen az ország vizein tartózkodni.

Az SLT egyébként a kicsiny állam fő távközlési szolgáltatója. A vállalat azért óhajt ilyen magas összeget bekasszírozni a sérülést okozó hajó tulajdonosától, mert közel 800 ezer előfizető számára vált napokra teljesen elérhetetlenné mind az internetezés, mind a nemzetközi hívások kezdeményezése és fogadása a tengeralatti kábelen keresztül, illetve az adatszolgáltatásokban is zavarok léptek fel a szerencsétlen baleset következtében.

Mégis hogyan ˝sikerült˝ ezt elérnie a hajónak? Nos, nem süllyedt el, egyszerűen csak rossz helyen vetette ki horgonyát, és azzal pontosan telibe találta a SEA-ME-WE III kábelcsoportot, ami Sri Lanka internetes gerincét adja (illetve jelenleg csak adta) a külvilág felé. A javítás egyébként várhatóan a napokban elkészül, a kárfelmérés szerint ugyanis egy-két nap alatt ki lehet cserélni a sérült részeket.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés