Connect with us

technokrata

Mobiltelefon gyártó top-lista: Nokia, Samsung, Motorola, Siemens, LG

Kütyük

Mobiltelefon gyártó top-lista: Nokia, Samsung, Motorola, Siemens, LG

A Gartner piackutató cég egyik legfrissebb felméréséből kiderül, hogy a mobiltelefon piac az idei esztendő harmadik negyedévében is dinamikus növekedésen ment keresztül, ami elsősorban az észak-amerikai piac élénkségének köszönhető.

A jelentésből kiolvasható többek közt, hogy 2004 harmadik negyedévében világszerte mintegy 167 millió darab mobiltelefon talált gazdára, ami az előző esztendő hasonló időszakához képest nem kevesebb mint 26 százalékos növekedést jelent.

A piacvezető finn Nokia jelenleg a piac 30 százalékát uralja, ami jelentős visszaesést jelent az egy évvel ezelőtti 34 százalékos részesedéshez képest. Az amerikai székhelyű Motorola elvesztette hosszabb ideje őrzött második pozícióját, így 13,4 százalékos részesedésével a vállalat immár csak a harmadik helyen tanyázik, még pedig a 13,8 százalékos piacrészű, dél-koreai Samsung mögött. A negyedik helyen jelen pillanatban a német Siemens (7,6 százalék) található, az ötödik, illetve hatodik helyen pedig az LG (6,7 százalék), illetve a Sony Ericsson (6,4 százalék) sorakozik egymás mögött.

A harmadik negyedévben a latin-amerikai piac növekedett (66 százalék) a legdinamikusabban és érdekes módon a japán piac növekedése (12 százalék) volt a leglomhább.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés