Connect with us

technokrata

Vodafone: EDGE, UMTS, Sharp GX-30i…

Kütyük

Vodafone: EDGE, UMTS, Sharp GX-30i…

Versenytársaihoz hasonlóan a Vodafone is nagy hangsúlyt kíván helyezni az új generációs mobiltelefon technológiákra.

A vállalat mai budapesti sajtótájékoztatóján többek közt elhangzott, hogy a Vodafone elkötelezett híve a jelenleg használatos 2,5G technológiánál jelentősen nagyobb adatátviteli sebességet biztosító 3G-nek. Vitai Attila, a Vodafone vezérigazgatója elmondta, hogy a cég egyelőre még nem választotta ki az UMTS hálózat kiépítőjét, azonban legkésőbb 4-6 héten belül erre is sor fog kerülni. Vitai utalt arra, hogy jelentkezett náluk egy távol-keleti infrastruktúraszállító, aki ingyenesen kiépítette volna a budapesti 3G hálózatot, azonban mivel ez a szállító nem áll kapcsolatban a Vodafone anyacéggel, nem szerepel az esélyesek között. A Vodafone első embere hozzátette, hogy a 2G piaci harmadik helyezéssel már megbarátkozott, 3G fronton viszont csak és kizárólag a piacvezető pozíciót tartja elfogadhatónak.

A piros szolgáltató munkatársai kitértek többek közt arra is, hogy a Vodafone több EDGE (2,75G) képes bázisállomással rendelkezik, mint a másik két szolgáltató együttvéve, azonban a kereskedelmi EDGE szolgáltatás mindaddig nem indul be, amíg kevés a kompatibilis készülékek, és amíg az előfizetők részéről nem mutatkozik kellő igény. A vállalat egyébként várhatóan néhány héten belül megkezdi a ráncfelvarrt Sharp GX-30i forgalmazását, a sokak által várva várt Sharp GX-40 debütálási időpontjáról viszont sajnos egyelőre még nincsenek információink.

Végül egy friss információ a számhordozhatóságról: a Vodafone-hoz 2004-ben 26 ezer előfizető pártolt át, míg a céget elhagyók száma valamivel több mint 4 ezer volt.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés