Connect with us

technokrata

2008-ban már több mint 1 milliárd mobilt fognak eladni!

Kütyük

2008-ban már több mint 1 milliárd mobilt fognak eladni!

Miközben 2003-ban még csak 520 millió, addig a tavalyi esztendőben már nem kevesebb mint 670 millió mobiltelefont adtak el világszerte.

Az IC Insights piackutató cég egyik legfrissebb jelentése rávilágít arra, hogy 2004-ben több mint 29 százalékkal növekedett a mobiltelefonos piac. A vállalat szakértői úgy vélik, hogy a dinamikus növekedés hátterében elsősorban az áll, hogy világszerte komoly érdeklődés mutatkozik az immár fényképezésre is alkalmas új modellek iránt, ezenkívül pedig a világgazdaság fellendülése is jó hatással volt a szektorra.

A vásárlók számára egyébként egyre fontosabb, hogy egy mobillal ne csak beszélni, hanem internetezni és játszani is lehessen, valamint a színes kijelzők már az alacsonyabb kategóriákban is megvetették a lábukat.

Az IC Insights előrejelzései szerint amennyiben minden jól megy, akkor 2008-ban már akár 1,1 milliárd darab új mobiltelefon is gazdára találhat, tehát a növekedés az előttünk álló esztendőkben sem fog lelassulni. Az előfizetők jelenleg átlagosan 4-5 évente cserélik le elavult és egyben megunt készülékeiket, 2008 körül viszont már alig 2-3 évig tartanak majd meg egy-egy telefont. Míg az eladásoknak mostanság 63 százalékát, addig 2008-ban már mintegy 81 százalékát teszik majd ki a telefoncserék.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés