Connect with us

technokrata

A jogvédők nem pihennek: újabb perek filmletöltések miatt

Kütyük

A jogvédők nem pihennek: újabb perek filmletöltések miatt

Ahogyan azt már a dalletöltések kapcsán kialakult pereskedésnél megszokhattuk, a filmcserével vádolt internetezők újabb hullámát citálják bíróság elé a jogvédők.

Még novemberben számoltunk be róla, hogy ismeretlen számú peres eljárás indult azon USA-beli internetezők ellen, akik illegálisan töltenek le és/vagy osztanak meg filmeket; az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA – Motion Picture Association of America) ugyanis beváltotta korábbi fenyegetését. Ismeretes, hogy az illegális zenecserélők között már több mint egy éve ˝arat az RIAA kaszája˝, azaz az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetsége által kezdeményezett peres eljárások már egy évnél is régebbi múltra tekintenek vissza. Ennek során egyébként minden hónapban több száz új per indul a jogsértő internetezők ellen.

A filmletöltők elleni jogi eljárássorozat végrehajtóit az sem zavarja, hogy egy kaliforniai bíró keresztülhúzta az MPAA vezetőinek számításait. William Alsup bíró november végén úgy vélte: a filmipart képviselő szövetség nem szolgáltatott jó indokot arra, hogy miért is kellene tizenkét, Alsup szerint különálló ügyet egyszerre tárgyalni. A bíró mindazonáltal nem tett keresztbe teljesen az egyelőre ismeretlen személyek ellen kezdett pernek: az első az úgynevezett felderítési stádiumba léphetett, azaz az érintett file-cserélő (filmletöltő) adatait kikérhetik Internet-szolgáltatójától, de a többi 11 ügyet egyelőre várakozó állapotba helyezte.

Szerdán mindezek ellenére bejelentették az illegálisan másolgatók, letöltők, megosztók ellen kezdeményezett jogi lépések második hullámát. Ebben továbbra is az USA területén élőket kívánják „megregulázni”, de azt a jogvédő szervezet nem közölte, hogy pontosan mennyi pert is indítottak a hónap utolsó hetében.

Ezzel együtt bemutatták az úgynevezett Parent File Scan programot is, mellyel a szülők győződhetnek meg arról, hogy csemetéik vajon folytatnak-e illegális file-cserét a számítógépen, legyen szó akár szoftverekről, akár filmekről vagy zenéről. Az alkalmazás multimédiás állományok után keres a számítógépen, és megkísérli beazonosítani, ha ráakad egyre. Mindazonáltal adatforgalom-ellenőrzésre és/vagy -korlátozásra a dán eredetű Parent File Scan nem alkalmas.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés