Connect with us

technokrata

Már tízből kilenc fiatalnak van mobilja

Kütyük

Már tízből kilenc fiatalnak van mobilja

A 12-19 esztendős fiataloknak immár több mint 90 százaléka rendelkezik mobiltelefonnal – derül ki egy a napokban nyilvánosságra hozott friss jelentésből.


A Németországban készített tanulmány rávilágít arra, hogy a 2004-es esztendő folyamán közel 4 százalékponttal növekedett a fiatalok mobiltelefon ellátottsága, így jelen pillanatban tíz fiatal közül már kilenc rendelkezik mobil készülékkel. Érdekesség, hogy 1998-ban ugyanebben a korosztályban még csak 8 százalékos volt a mobil penetráció, tehát alig hét esztendő alatt több mint tízszeresére növekedett a fiatalok által birtokolt mobilok száma.

A JIM (Jugend, Information, Multi-Media) által készített felmérés keretein belül több mint ezer fiatalt kérdeztek meg mobiltelefonos szokásaikról. Kiderült, hogy a megkérdezetteknek csak 40 százaléka tartja a telefonálást a legfontosabb mobil szolgáltatásnak. Sokkal népszerűbb a rövid szöveges üzenetküldés, vagyis az SMS, melyet 47 százalék rendkívül fontosnak tart. A válaszadó fiúk és lányok naponta átlagosan négy-öt darab SMS-t küldözgetnek barátaiknak.

A fiatalok kétharmada egyébként pre-paid, egyharmada pedig előfizetéses mobiltelefont használ.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés