Connect with us

technokrata

Nagy értékű mobiltelefon rablás: 500 darab Samsung D500-nak kelt lába

Kütyük

Nagy értékű mobiltelefon rablás: 500 darab Samsung D500-nak kelt lába

A jelek szerint továbbra is folytatódnak a nagy mobiltelefon rablások: ezúttal több száz darab, rendkívül értékes Samsung készüléket vittek el ismeretlen tettesek.

A mostani eset az Egyesült Királyságban történt, ahol rövid időn belül ez már a harmadik ilyen jellegű, sikeres rablás.


Egy fehér Mercedes áruszállító 500 darab Samsung SGH-D500-as telefont szállított High Wycombe-ból a Northamptonban található Riverside ipartelepre. Amikor a sofőr megérkezett a célállomásra, hirtelen feltünt az autó mellett egy férfi, aki betörte a jármű oldalablakát, kinyitotta az ajtót, majd pedig áttuszkolta a sofőrt az anyósülésre. Kést szorított a torkához, megfenyegette, hogy a történtekről meg ne próblja értesíteni a rendőrséget, végül erőszakosan kilökte a sofőrt az út mellé.

A rablónak sikerült elmenekülnie a lopott zsákmánnyal. A kihívott rendőrök 20 perccel később már meg is találták a Mercedes-t, de mondanom sem kell, hogy már sem a rabló, sem pedig az értékes szállítmány nem volt a helyszínen.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a GSM Association idén a Samsung SGH-D500-nak ítélte oda a világ legjobb mobiltelefonjának járó díjat. Az elegáns megjelenésű, rejtett antennás készülék beépített digitális fényképezőgépe 1,3 megapixeles felbontással, hétszeres digitális zoommal, valamint integrált vakuval büszkélkedhet. A telefonban nem kevesebb mint 92 MB belső memória kapott helyet, mely több mint 1.000 darab fénykép, 60 perc videóanyag, 15-20 darab MP3, vagy AAC zenefájl, illetve 60 perc felvett hanganyag tárolásához elegendő.

A háromsávos működésű (GSM 900/1800/1900 MHz) SGH-D500 93,5 milliméter hosszú, 45,7 milliméter széles, 23,5 milliméter vastag, a mérlegen pedig egész pontosan 99 grammot nyom. Samsung telefonról lévén szó, nem meglepő a kiváló minőségű kijlező: a TFT (Thin Film Transistor) technológiájú, 1,9 colos képátlójú LCD 176×220 pixeles felbontással rendelkezik és több mint 260 ezer színárnyalat megjelenítésére képes. Említést érdemel többek közt az elektronikus levelezési kliens, a fejlett naptár alkalmazás, a Java és MMS kompatibilitás, a WAP 2.0 böngésző, a kihangosíthatóság, illetve a hatvannégy szólamú polifónia.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés