Connect with us

technokrata

Késnek a 3,5G mobilok – csúszik a HSDPA bevezetése

Kütyük

Késnek a 3,5G mobilok – csúszik a HSDPA bevezetése

Egyes szakértők szerint a 3,5G-nek is nevezett HSDPA technológia térnyerése a vártnál lassabban megy majd végbe, ugyanis késik a 3,5G készülékek piaci debütálása.

Az Informa piackutató cég munkatársai úgy vélik, hogy a mobil operátorok ugyanolyan problémákra számíthatnak a HSDPA kapcsán, mint 2003-2004-ben az első 3G szolgáltatások kapcsán, amikor is készülékek hiányában csak az eredetileg tervezettnél később tudták beindítani az új szolgáltatásokat.

A dél-koreai Samsung és LG, valamint a japán NEC azt tervezi, hogy még az idei esztendő végén megkezdi első HSDPA képes mobiltelefonjainak kereskedelmi forgalmazását, azonban a pesszimistább szakértők szerint ezen újgenerációs készülékek várhatóan csak valamikor 2006 közepén lesznek elérhetők nagyobb számban a piacon. Jelen pillanatban minden jel arra mutat, hogy a HSDPA-t eleinte sokkal inkább a hordozható számítógépekbe szánt villámgyors mobil adatkártyák, semmint a 3,5G mobiltelefonok fogják eladni az előfizetőknek.

A T-Mobile és a Vodafone azt tervezi, hogy valamikor 2006 elején indítja majd be első HSDPA szolgáltatását, a japán NTT DoCoMo pedig előreláthatólag a jövő esztendő harmadik, vagy negyedik negyedévében helyezi üzembe első 3,5G rendszerét. Mint ismeretes, a HSDPA az UMTS 384 Kbit/s-os maximális sebességével szemben elméletben akár 14 Mbit/s-os sávszélességet is képes biztosítani, igaz eleinte ˝csak˝ 1-2 Mbit/s-ra lehet számítani.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés