Connect with us

technokrata

Új életre kelhetnek a nem túl kedvelt Siemens mobilok: jön a Pantech!

Kütyük

Új életre kelhetnek a nem túl kedvelt Siemens mobilok: jön a Pantech!

Egyes források szerint elképzelhető, hogy az elmúlt időkben rengeteg innovatív mobillal előrukkoló Pantech fogja megvásárolni a Siemens mostanság komoly gondokkal küszködő mobil kommunikációs részlegét.


A Korea Economic Daily című dél-koreai napilap értesülései szerint a Pantech nem sokkal azt követően, hogy az ország legnagyobb mobil operátorától, az SK Telecomtól megvásárolta az SK Teletechet, hamarosan egy újabb beruházást fog végrehajtani: felkarolja a német Siemens mobil szekcióját.

˝Nemrégiben a Siemens-től ajánlatot kaptunk arra, hogy vásároljuk meg a mobiltelefonok fejlesztésével és gyártásával foglalkozó részlegét. Jelenleg azzal foglalkozunk, hogy megvizsgáljuk ennek a lehetséges beruházásnak a feltételeit, illetve azt, hogy mindez mennyiben segítené elő globális stratégiánkat˝ – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban a Pantech egy magát megnevezni nem kívánó munkatársa, aki elmondta, hogy ugyanaz a szakértői testület hoz most is majd döntést, mely nemrégiben az SK Teletech felvásárlásának ügyében döntött.

A Pantech jelen pillanatban Dél-Korea második legnagyobb mobilgyártója. A vállalat célja, hogy a helyi piacon letaszítsa az LG-t a második helyről, és megszorítsa a piacvezető Samsungot. A Pantechnek ezenkívül eltökélt szándéka, hogy 2007-re bekerüljön a világ öt legnagyobb mobiltelefonos cége közé.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés