Connect with us

technokrata

Egyre több a 3G mobil – jönnek az új szolgáltatások

Kütyük

Egyre több a 3G mobil – jönnek az új szolgáltatások

Az előrejelzések azt mutatják, hogy az igen csak nyögvenyelős indulást követően a 3G hamarosan mind az előfizetők, mind pedig a szolgáltatók igényeit ki fogja elégíteni.


A harmadik generációs hálózatok egyre nagyobb lefedettséggel bírnak, a 3G készülékek pedig végre egyre kisebbek, könnyebbek és olcsóbbak, és nem utolsó sorban immár kellő számban vannak jelen a piacon. A sikerhez tehát lényegében minden adott, most már ˝csak˝ az előfizetői bázist kell növelni, de a jelek szerint ez a projekt is rendben halad.

Az IDC piackutató cég egyik legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy a nyugat-európai mobiltelefonos piaci idén várhatóan mintegy 12 százalékos növekedésen fog keresztül menni, és a terjeszkedésben komoly szerepe van a 3G készülékeknek és az okostelefonoknak. A piackutatók úgy vélik, hogy az idén forgalomba kerülő mobiltelefonoknak már több mint 13 százaléka WCDMA rendszerű harmadik generációs készülék lesz.

Szakértők szerint az operátoroknak a siker érdekében tovább kell bővíteniük 3G készülék portfoliójukat, hiszen manapság sok szolgáltatónál a Nokia 6630 az egyetlen UMTS mobil, noha ezen egykamerás modell révén nehézkesen, csak kiegészítő eszköz segítségével lehet videótelefonálni. Mint ismeretes, a Nokia nemrégiben megkezdte a 6630-as utódjának, a kétkamerás 6680-asnak a kereskedelmi forgalmazását.

Ezenkívül említést érdemel, hogy a 2,5G, illetve 3G okostelefonok népszerűsége rendkívüli mértékben növekszik. Míg a hagyományos mobilok piaca 18 százalékkal, addig a smartphone-ok piaca nem kevesebb mint 40 százalékkal növekedett az elmúlt időkben.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés