Connect with us

technokrata

Vodafone 3G Ausztráliában

Kütyük

Vodafone 3G Ausztráliában

A Vodafone hamarosan be fogja indítani ausztráliai harmadik generációs mobil szolgáltatását.


A Vodafone Australia a napokban már be is mutatta azon újgenerációs mobiltelefonjait, melyek segítségével az előfizetők maximálisan kiaknázhatják majd a 3G-ben rejlő lehetőségeket. A cég munkatársai többek közt a Motorola V1050-et, a Sony Ericsson V800i-t, a Nokia 6680-at, valamint a Samsung Z500-at mutatták be, illetve elmondták, hogy a kenguruk földjén várhatóan idén októberben indul majd be a Vodafone 3G.

Első körben Sydney-ben, Melbourne-ben és Canberrában lesz majd Vodafone 3G lefedettség, 2006-ban pedig már Perth-ben, Brisbane-ben és Adelaide-ben is lehet majd videótelefonálni, illetve közel ADSL sebességgel internetezni. A szolgáltatás árazásáról egyelőre nem lehet pontos részleteket tudni, ezzel kapcsolatban várhatóan csak októberben leszünk majd okosabbak, amikor is egyébként várhatóan további új 3G mobiltelefonokat jelent majd be a piros szolgáltató.

Mint ismeretes, hazánkban elsőként a T-Mobile helyezte üzembe budapesti 3G teszthálózatát, nem sokkal ezt követően pedig a rivális Pannon GSM is bejelentette – jelentősen kisebb lefedettségű – 3G szolgáltatását. A Vodafone magyarországi 3G terveivel kapcsolatban egyelőre nincsenek konkrét információink.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés