Connect with us

technokrata

Az ˝internet generáció˝ új kommunikációt igényel

Kütyük

Az ˝internet generáció˝ új kommunikációt igényel

A digitalizáció, az interaktivitás és a személyre szabott kommunikáció igénye miatt újjá kell alakítani a televíziózást is.

Az Internet Hungary második napján Pintér Róbert, az ITTK reprezentatív kutatása alapján beszélt a médiafogyasztók 30%-át képviselő bizonyos új generációról, akik preferálják az internetet, a telefont, az interaktivitást, a zenét a könyveket a társadalom 70%-át adó, a legkevesebb médiát fogyasztó csoport, vagyis a masszív tévé nézők mellett. Ez az új csoport kultúráltabb, jó módúbb médiafogyasztó; csak heti 7,5 órá tölt tévénézéssel, közel 7 órát zenehallgatással, 6 órát rádiózással, 5 órát könyv- és 3 órát újságolvasással valamint 2,5 órát telefonálással. Az internet tehát valóban csökkenti a hagyományos médiával töltött időt, mely kihívások elé állítja a televíziózást és a reklámozókat is. A Szonda Ipsos kutatása szerint Magyarországon az internetezők száma 2,7 millió, az intenzív netező száma, akik legalább hetente egyszer neteznek, 1,6 millió, az FMCG cégek a reklámköltségvetésnek mégis csak 0,2%-át költik el a neten, szemben a 88,1%-os televíziós költéssel.

Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója is a fentieket támasztotta alá, amikor elmondta, hogy a „push” helyett „pull” típusú televíziózásé a jövő, melyben a néző azt és akkor fog nézni, amit és amikor akar és ezáltal megválaszhatja azt is, hogy mennyi reklámra kíváncsi. A konferencián elhangzott az is, hogy a reklámra költött pénz 38%-a tematikus csatornákhoz érkezik. Komoly versenyt jelentenek a saját televíziós és rádióadások és a blogok is. Dobó Mátyás blogger előadásásban elhangzott, hogy globális szinten a podcasting adások száma a 100 – 500 ezer körül mozog, amatőr rádióadásokon túl már a BBC, a Fox, a Warner és a Virgin is felfedezte ezt a piacot, az azonban továbbra is nyitott kérdés maradt, hogy a reklámozók hogyan fogják megtalálni ezt a szórakoztatásra és minőségi fogyasztásra éhes, szabad közösséget.

Az internet szabad közösségének egyik alapja lehet a szoftverek szabadsága, mely Stefano Maffulli, a Free Software Foundation vezetőjének előadása szerint a használat, a tanulmányozás, a módosítás és a terjesztés szabadságát jelenti annak érdekében, hogy az oktatásban, valamint különböző rendszerek személyre szabásával, illetve különböző problémát specifikus megoldásával a nagy gyártóktól függetlenül is lehessen a szoftvereket használni.

Barabás Albert László, a Harvard Egyetem oktatója bemutatta hálózatelméletét, melyben olyan felfedezésekre jutott, hogy a természetben és a társadalomban megjelenő hálók zöme sokkal inkább hasonlít egymáshoz, mint azt valaha is képzeltük, és viselkedésük leírható néhány egyszerű törvénnyel. E törvényszerűségek megértése alapvetően megváltoztatta a gondolkodásunkat a kis világok eredetéről, a hálózatok sebezhetőségéről, és az internet jövőjéről. Minden mindennel összefügg: a világháló, a barátságok és kapcsolatok hálója és az üzleti hálózatok az emberi szervezetben található hálók formájára alakulnak.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés