Connect with us

technokrata

Ismét lemásolták az ultra-karcsú Motorola V3-at

Kütyük

Ismét lemásolták az ultra-karcsú Motorola V3-at

Napról napra egyre több olyan mobiltelefon kerül piacra, melyet a Motorola féle ultra-vékony V3 RAZR ihletett.


A GPlus által kifejlesztett (vagy inkább lemásolt), EV500 típusjelzésű modell végül is nem sikeredett olyan vékonyra, mint az eredeti V3-as: a telefon vastagsága mintegy 16,8 milliméter, ellenben 81 grammja révén képes alulmúlni a Motorola termékét. Érdekesség, hogy a billentyűzet szinte egy az egyben megegyezik a Motorola V3 egy darabból készült, perforált megoldásával. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a Motorola be fogja-e perelni a GPlus-t a nyilvánvaló másolás miatt.

Az EV500 belső TFT LCD-je 2 colos képátlóval és 262 ezer színárnyalattal rendelkezik, az 1,1 colos kiegészítő külső kijelző pedig cSTN technológiára építkezik és 65 ezer színt tud megjeleníteni. A beépített digitális fényképezőgép (CMOS) segítségével maximum 1,3 megapixeles felbontású fotók készíthetők, sötétben pedig jól jön az optika mellett elhelyezett, LED-alapú segédfény.

Végül, de nem utolsó sorban szólnunk kell még a sztereó FM rádióról, a microSD (TransFlash) memóriakártya kezelésről, a hatvannégy szólamú polifonikus csengőhangokról, valamint az MP3 és MPEG4 támogatásról.

A GPlus EV500 ára egyelőre ismeretlen.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés