A regisztráció szakaszos eljárás, amelynek első, négy hónapig tartó szakaszában, a nyilvánosság számára rendelkezésre álló bejegyzés kezdetét megelőzően, kizárólag a közfeladatot ellátó szervek (költségvetési szervek, közalapítványok, köztestületek, helyi és kisebbségi önkormányzatok, stb.), illetve a bizottsági rendeletben meghatározott nemzeti és/vagy a közösségi jog alapján keletkezett ún. korábbi jogok jogosultjai (nemzeti és közösségi védjegyjogosultak, földrajzi árujelzők és eredet-megjelölések, cég- és vállalkozásnevek, jogvédett márkanevek, szóvédjegyek, védett irodalmi és művészeti alkotások jogosultjai, stb.) regisztrálhatnak.
A közfeladatot ellátó szervek az átmeneti időszak alatt a korábbi jogok jogosultjai mellett, de más személyeket megelőzően érvényesíthetik domain név iránti igényüket teljes (hivatalos) nevükre, a szerv nevéből képzett, általánosan használt rövidítésre, illetve helyi önkormányzatok, kistérségi és térségi fejlesztési tanácsok esetén azon földrajzi terület teljes és közismert elnevezésére, amelynek igazgatásáért felelnek.
A .eu felső szintű domain bevezetésének alapvető feltételeit a 733/2002/EK rendelet, míg a regisztráció további részletszabályait a Bizottság 874/2004/EK rendelete szabályozza. A Bizottság a .eu domain névvel kapcsolatos nyilvántartói feladatokra a brüsszeli székhelyű EURid non-profit szervezetet választotta ki, amely jogosult a regisztráció további részletszabályait megállapítani. Az EURid köt szerződést az egyes tagállamok regisztrátor szervezeteivel, amelyek fogadják a domain név bejegyzése iránti kérelmeket.
A regisztráció iránti kérelem az EURid honlapján közzétett regisztrátori listán található, amelyet a tetszőlegesen kiválasztott akkreditált regisztrátorhoz kell benyújtani, akik továbbítják azt a nyilvántartóhoz. Az átmeneti időszak alatti regisztráció feltétele, hogy a kérelmezők igazolják jogosultságukat, azaz a korábbi jog fennállását vagy a közfeladatot ellátó szerv minőségüket. A közfeladatot ellátó szervek nevéhez fűződő jogok fennállásával kapcsolatos igazolásokat a Magyar Köztársaság Informatikai és Hírközlési Minisztériuma, mint kormányzati hitelesítési pont hitelesíti a részletes tájékoztatóban meghatározott eljárási szabályok alapján. A hitelesített igazolásokat vagy a szervezet maga, vagy a regisztrátor mint a szervezet meghatalmazottja nyújtja be postai úton az EURid által kijelölt beolvasó központba.
Az érkezési sorrend általánosan elismert elve („first come, first served”) a regisztráció valamennyi szakaszában, így az átmeneti szakaszban is érvényesül, vagyis az adott domain nevet annak kell kiosztani, akinek a kérelme technikailag helyesen és a rendeletnek megfelelően szigorú időrendi sorrendben elsőként érkezett be a nyilvántartóhoz.
Az átmeneti időszakot követően, 2006. április 7-étől az érkezési sorrend elvének megfelelően bárki bármilyen domain nevet regisztrálhat, ha egyébként megfelel a rendeletben foglalt személyi feltételeknek. Az új domain nem váltja fel a korábbi .hu, .de, .co.uk, stb. domaineket, de alternatívát biztosít. Bármely, az EU területén lakóhellyel rendelkező magánszemélynek, illetve székhellyel rendelkező cégnek vagy szervezetnek joga van .eu domain név bejegyzésére.
Az átmeneti időszakra vonatkozó regisztrációval, a vitarendezéssel, a domain használatának feltételeivel kapcsolatos további részletes szabályok magyar nyelven is megtalálhatók a lenti linken.