Connect with us

technokrata

A WC kagyló fogságában – a mobiltelefon a bűnös

Kütyük

A WC kagyló fogságában – a mobiltelefon a bűnös

Ukrajnában egy WC kagyló fogságába került egy a mobiltelefonját a WC-be pottyantó fiatalember.


Az odesszai tanuló véletlenül a WC-be ejtette mobil készülékét, ezt követően pedig megpróbálta onnan kiszedni azt. Szerencsétlenségére karja beleakadt a WC kagylóba és annak rabságába került. A helyi rendőrség közlése szerint emberünk ekkor segítséget hívott, és közel 2 óra után végül is kiszabadult a mellékhelyiségből, és orvosi ellátásban is részesült. Arról sajnos nem szól a fáma, hogy az ismeretlen típusú mobiltelefon végül is megmenekült-e.

Finnországban a több mint egymillió háztartást kiszolgáló Helsinki Water szennyvíz társaság munkatársai nemrégiben arról számoltak be, hogy a WC kagylókba kerülő mobil készülékek egyre több esetben okoznak dugulásokat.

A cég munkatársai nem közöltek pontos adatokat a csatornába került mobilok számával kapcsolatban, azt viszont elárulták, hogy a Viikinmakiban található szennyvíztisztító üzemükben minden egyes évben körülbelül ezertonnányi szilárd hulladék gyűlik össze, ami körülbelül 200 teherautónyi mennyiséget jelent. Ebben a szemétben nem csak mobiltelefonok, hanem többek közt digitális fényképezőgépek, játékok és műfogsorok is találhatók. A szakértők arra panaszkodnak, hogy ezeket a tárgyakat sokszor nagyon nehéz eltávolítani a lefolyórendszerből, illetve felhívják a figyelmet arra, hogy a csatornák ilyen jellegű terhelése miatt sajnos növekedni fognak a csatorna- és vízdíjak.

Az Egyesült Királyságban évente körülbelül 600 ezer mobiltelefon végzi a WC-ben, ami vélhetően azért van így, mert a készülékek egyre kisebbek lesznek és könnyen kicsúsznak a tulajdonos zsebéből – adott esetben pont a WC kagylóba.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés