Connect with us

technokrata

Magyar Vodafone 3G – december 16-tól!

Kütyük

Magyar Vodafone 3G – december 16-tól!

Már csak néhányat kell aludnunk addig, míg a Vodafone végre beindítja hazai 3G mobil szolgáltatását.

November közepén érkeztek meg az első hivatalos híradások a magyar Vodafone 3G startjával kapcsolatban, melyekből kiderült, hogy a vörös színekben pompázó szolgáltató decemberben indítja be újgenerációs szolgáltatását, de a rajt pontos dátumára akkoriban még nem derült fény.

Azóta eltelt néhány nap és néhány hét, de egyelőre nem sok mozgolódást lehet tapasztalni a Vodafone háza táján, noha nem mehetünk el szó nélkül a mellett, hogy mostanság már Budapest egyre több részén lehet találni Vodafone 3G lefedettséget. Egyes pletykák szerinte december 12-én, vagyis jövő hét hétfőn helyezik majd üzembe a Vodafone 3G hálózatát, magukat megnevezni nem kívánó belsős források viszont úgy tudják, hogy nem hétfőn, hanem pénteken dördül el a startpisztoly. Az immár véglegesnek tűnő időpont tehát december 16. Azzal kapcsolatban sajnos nincsenek információink, hogy a Vodafone pontosan mekkora 3G lefedettséggel fog indítani.

Mint ismeretes, a 3G rádiós hálózatot és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokat a Siemens szállítja a Vodafone Magyarország részére, a 3G hálózat központi infrastruktúrájának és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásoknak pedig a Nokia a beszállítója.

Hazánk első kereskedelmi 3G operátora, a T-Mobile vállalt kötelezettségeit jóval meghaladó ütemben építi ki harmadik generációs hálózatát. A kereskedelmi szolgáltatás indulását követően alig 3 hónappal a T-Mobile 3G szolgáltatása ugyanis már most a főváros nagy részén, valamint november 25-től Debrecen több mint kétharmadán is használható. Magyarország második 3G szolgáltatást indító vállalata, a Pannon GSM némi lemaradásban van e tekintetben, lévén, hogy az operátor jelenleg még csak a belső kerületekben, illetve Budapest északi részén biztosít 3G-t az előfizetők számára.

A W-CDMA technológián alapuló UMTS rendszerek révén akár 384 Kbit/s-os sebességű letöltés is elérhető. A 3G segítségével minden korábbinál gyorsabb mobil Internetes szolgáltatások, videótelefonálás, valamint villámgyors videó- és zeneletöltési szolgáltatások vehetők igénybe.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés