Connect with us

technokrata

Internetezési szokások Magyarországon

Kütyük

Internetezési szokások Magyarországon

A legtöbb hazai internetező a 15-24 éves korosztályból kerül ki, a használók kevesebb mint fele ül naponta a gép elé; az elmúlt egy évben jelentősen nőtt az átlagos időráfordítás.

A Magyar Infokommunikációs Jelentés első félév végén rögzített adatai szerint a 8,5 milliós, legalább 15 éves hazai populáció egynegyede, mintegy 2,1 millió lakos szokott kisebb-nagyobb rendszerességgel internetezni. A világháló magyarországi használóinak legnagyobb hányada, 43 százaléka [körülbelül 930 ezer fő] a 15-24 éves korosztályból kerül ki. Noha a teljes népességnek ez a korcsoport csak a 17 százalékát képviseli, az internetezőkön belüli nagy részarány az egyéb korosztályokhoz képest kiugróan magas [85 százalékos] PC-használati mutatóból adódik, valamint abból, hogy a számítógépet használók körében is itt a legmagasabb [74 százalék] a világhálót használók aránya.

Régi motorosok
A magyar hálózati közösségben jelentős részt képviselnek a 25-34 évesek is, nagyjából minden ötödik internetező tartozik ebbe a korcsoportba. A 35-44, illetve 45-59 éves korosztály közel azonos hányadot, 16-17 százalékot jelent, míg a populáció egynegyedét kitevő 60 év felettiekkel csak elvétve [2 százalék] találkozhatunk a világhálón nézelődők között.

A ma internetezők legnagyobb része, 44 százaléka „régi motoros”: 2000-ben vagy régebben kezdte a nethasználatot. Közel 37 százalék azoknak a száma, akik 2001-2003 óta neteznek, míg a világhálón az adatfelvétel idején legfeljebb másfél éve tájékozódó „új vándorok” aránya mintegy ötödrészt képvisel.

Több-kevesebb gyakorisággal
A BellResearch kutatói a jelentésben a használat körülményeit is elemzik. A netezés gyakoriságát tekintve a naponta használók aránya az elmúlt évhez képest növekedett, a jelenlegi 43 százalékos hányad azonban továbbra is kisebbségben van a ritkábban internetezőkkel szemben; hetente legalább egyszer további 45 százalék, ennél ritkábban minden nyolcadik-kilencedik használó ül a számítógép elé.

Egy átlagos héten a kutatásban megkérdezettek legnagyobb hányada, mintegy 30 százaléka 3-5 órát tölt internetezéssel. Az átlagos időráfordítás idén megközelíti a heti 9 órát, ami a múlt évi adatokkal összevetve közel 2 órás növekedést jelent – mutatnak rá az elemzők. A legtöbbet [hetente átlagosan tíz és fél órát] a fővárosban neteznek, ezzel szemben a községekben szignifikáns mértékben elmarad az országos értéktől a hálón töltött idő [hat és fél óra].

Érdekes eredményeket hozott a nemek közötti összehasonlítás is: a férfiak átlaga jóval meghaladja a nők internethasználattal töltött idejét.

Főleg otthon
A helyszínek között a 2004-es kutatási eredményekhez hasonlóan továbbra is az otthoni internetezés áll az élen: a használók közel fele [48 százaléka] lakásában (is) szokott internetezni, 37 százalék számára pedig ez jelenti az elsődleges használati helyet. A számok az elmúlt egy évben nem változtak számottevően – igaz, az otthoni internetpenetráció is csak csekély mértékben emelkedett.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés