Connect with us

technokrata

Sony Ericsson: tűzzel, vassal a hamisítók ellen!

Kütyük

Sony Ericsson: tűzzel, vassal a hamisítók ellen!

A Samsung mellett a Sony Ericsson is mindent meg kíván tenni annak érdekében, hogy visszaszorítsa a mobiltelefonok hamisítását és másolását.

˝Manapság már lényegében mindenféle terméket lemásolnak, így többek közt a mi telefonjainkat is˝ – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Per Alksten, a Sony Ericsson egyik marketing vezetője.


Emberünk elmondta, hogy jelenleg Kína a hamisítók egyik mennyországa, mely országban egyébként tavaly az első tíz hónapban több mint 90 millió telefont adtak el, és ahol óriási az igény az olcsó, igaz sokszor nem éppen eredeti mobilokra. Konkrét példát tekintve, amikor a Sony Ericsson Kínában piacra dobta első Walkman zenefonját, a világszerte óriási sikert aratott W800i-t, a helyi piacokon máris megvásárolható volt a W800i másolata. A két készülék úgy hasonlít egymásra, mint két tojás, lényegében csak a márkajelzés (Music King) és a logó különbözik. A slusszpoén pedig nem más, mint, hogy a W800i másolat alig negyedébe kerül az eredeti W800i árának.

˝Amint tudomásunkra jut, hogy valakik lemásolták egy termékünket, azonnal megtesszük a szükséges jogi lépéseket. Célunk, hogy megvédjük a Sony Ericsson márkát és hogy garantálni tudjuk a vásárlóknak a termékek eredetiségét˝ – mondta Alksten.

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a Samsung úgy döntött, hogy felveszi a harcot azon gyártók, disztribútorok és kereskedők ellen, melyek hamisított, vagy másolt Samsung mobiltelefonokkal foglalkoznak. A dél-koreai székhelyű vállalat Tajvanon, Kínában és Hongkongban minden jogi lépést meg fog tenni annak érdekében, hogy visszaszorítsa az egyre aggasztóbb méreteket öltő mobil készülék hamisítást és koppintást. A Samsung első körben a tajvani Tatung, Sampo és DNET cégeket, Kínában pedig a Telsda és Polon Electronic vállalatokat kívánja sarokba szorítani.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés