Connect with us

technokrata

Mobil TV – az új divathullám?

Kütyük

Mobil TV – az új divathullám?

A világszerte zajló próbaüzemek a mobiltelevíziós (DVB-H) szolgáltatások iránti fokozott fogyasztói érdeklődést mutatják.

A finnországi, nagy-britanniai, spanyol-, és franciaországi mobiltelevíziós (DVB-H) próbaüzemek egyértelműen igazolták a szolgáltatás iránti fogyasztói igényt, és a kereskedelmi mobiltelevíziós szolgáltatások jövőbeli üzleti modelljére vonatkozó fontos tanulságokkal jártak.


A próbaüzemek a Nokia és többféle vállalat, például műsorszórók, mobilszolgáltatók, és televíziós társaságok részvételével zajlottak, amely jelzi a mobiltévé megvalósítása iránti széleskörű érdeklődést. Mindegyik próbaüzem során élő digitális televíziós tartalmat sugároztak a DVB-H hálózaton keresztül Nokia 7710 okostelefonokra.

A mobiltelevízió iránti fogyasztói igény
A nagy-britanniai Oxfordban a próbaüzem folyamán mért adatok szerint a résztvevők 83 százaléka elégedett a szolgáltatással, valamivel több mint kétharmaduk (76 százalék) pedig arra számít, hogy a következő 12 hónap folyamán elkezdi használni a szolgáltatást. Franciaországban a válaszadók 68 százaléka, Spanyolországban 55 százaléka lenne hajlandó fizetni a szolgáltatásért. A spanyol résztvevők közel 75 százaléka ajánlaná a szolgáltatást barátainak vagy családtagjainak.

Árképzési modellek
A szolgáltatásért fizetni is hajlandó felhasználók nagy százalékát jelző próbaüzemek arra is rávilágítottak, hogy az iparág számára mekkora potenciális kereskedelmi haszon rejtőzik a mobil televíziózásban. A kialakuló legnépszerűbb árképzési modellt a programcsomagért fizetendő havi előfizetési díj jelenti. A helsinki próba során a résztvevők a havi 10 eurót elfogadható díjnak tartották, míg Franciaországban a válaszadók 68 százaléka fizetne havi 7 eurót a mobiltelevíziós szolgáltatásért.

Tévézési szokások
A próbaüzemek során a televíziók és a hirdetők számára érdekes, új csúcsidőkre is fény derült. A nagy-britanniai eredmények szerint az ebédidőben elért nézői csúcs a hagyományos televíziónál magasabb volt, amely arra enged következtetni, hogy a felhasználók az ebédszünetben élvezik kedvenc műsoraikat. A francia válaszadók egy átlagos napon mintegy húsz percen át nézték a mobiltévét, a legtöbben korán reggel, ebédidőben, és este figyelték a műsorokat. A spanyol próbaüzem hasonló eredménnyel zárult: a felhasználók egész nap nézték a mobiltelevíziót, a csúcsidő pedig koraestére esett.

A próbaüzem érdekes kérdése volt, hogy vajon hányan néznek otthon mobiltévét. A francia és a spanyol próbaüzemben résztvevők csaknem fele állította, hogy főként otthon nézett mobiltelevíziót. A nagy-britanniai próbaüzem résztvevőinek majdnem harmada most látott először többcsatornás televíziót.

Tartalom
A próbaüzemek legegyértelműbb tanulsága az, hogy a felhasználók sokféle csatornát szeretnének nézni, de kifejezetten a mobiltelefonra szabott tartalmakkal. A legnépszerűbb tartalomtípusok között hírek, sport, zene, szappanoperák, és dokumentumfilmek szerepeltek. Az interaktivitás szintén fontos elvárás: a spanyol felhasználók több mint fele (58 százaléka) a rövidebb időtartamú televíziózáshoz megfelelő, speciális és interaktív tartalmakat szeretne látni. A finn próbaüzem során a san marinói és a monacói Forma 1 futam, és az UEFA Bajnokok Ligájának Liverpool-AC Milan mérkőzése szerepelt a legnépszerűbb 10 program között.

A DVB-H technológiával hatékonyan sugározhatók televíziós programok a mobilkészülékekre. A DVB-H kiváló, a televízióban megszokott minőségű képet biztosít, kevesebb energiát igényel, és sokféle csatornát (akár ötvenet) tesz elérhetővé, így a mobilkörnyezetben ezzel a technológiával jelenti legnagyobb élményt a televíziózás. A Nokia 2006 nyarán mutatja be a Mobile Broadcast Solution 3.0 hálózati elemekkel felszerelt Nokia N92 készüléket, amely a meglévő mobiltelevíziós szabványokat legteljesebb mértékig felhasználó berendezés lesz a piacon. Az Informa szerint 2010-re világszerte 50,97 millió DVB-H készüléket adnak el.

A finn próbaüzem 2005 márciusa és júniusa között zajlott 500 felhasználóval a Nokia, a Digita, az Elisa, a Nelonen, a Sonera, és az YLE részvételével. Az oxfordi próbaüzem 2005 szeptemberében indult 375 résztvevővel, akik 16 csatorna közül választhatnak. A próbaüzemet az O2, az Arquiva, és a Nokia végzi, a végleges eredményeket 2006 tavaszán hozzák nyilvánosságra.

A Spanyolországban első ízben lebonyolított ilyen jellegű próbaüzemben 500 madridi és barcelonai felhasználó vett részt. A próbaüzemet az Abertis Telecom, a Nokia, és a Telefónica Móviles bonyolította le. Az eredményeket az idei, Barcelonában megrendezett 3GSM világkongresszuson hozták nyilvánosságra. A CANAL+ Group, a Nokia, az SFR, és a towerCast által lebonyolított próbaüzem 2005 szeptemberétől 2006 júniusáig tart, és 500 felhasználót érint.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés