Connect with us

technokrata

Internetes adóbevallás az eMagyarország pontokon

Kütyük

Internetes adóbevallás az eMagyarország pontokon

Napjainkban egyre nagyobb igény mutatkozik arra, hogy az állampolgárok elektronikus úton, sorban állás nélkül intézhessék ügyeiket, köztük a következő hónapokban aktuális adóbevallást is. A bonyolult űrlapok kitöltésével és a postai sorokkal szemben az elektronikus adóbevallás akkor jelenthet mindenki számára reális alternatívát, ha az a közösségi internet-hozzáférési pontokon is biztosított.

A mai napon Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter valamint Fejes István, a Magyar Teleház Szövetség elnöke a két szervezet között egy újabb terültre kiterjedő együttműködést jelentett be. A megállapodás célja, hogy a Magyar Teleház Szövetség által működtetett 300 eMagyarország ponton technikai segítséget biztosítsanak az önadózóknak adóbevallásuk elektronikus úton történő elkészítésében és benyújtásában

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium emellett más társadalmi szervezetekkel is hasonló megállapodást készített elő, köztük a Magyar Agrárkamarával, a Magyarországi Evangélikus Egyházzal és a HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht.-val. A kezdeményezésben részt vállaló mintegy 480 eMagyarország pont listáját március 30-tól a lenti oldalon találják meg az érdeklődők. Az állampolgárok az eMagyarország pontok új szolgáltatását 2006. április 3. és május 20. között vehetik majd igénybe.

Az eMagyarország pontok üzemeltetőinek gyakorlati képzését az APEH fogja biztosítani oly módon, hogy megyénként egy-egy adóhivatali szakember tart felkészítést az eMagyarország pontok illetékes munkatársai számára. Az oktatást, valamint az adóbevallások kitöltését az APEH honlapján található nyomtatványkitöltő segédprogram, továbbá az ugyanott fellelhető oktatófilm is segíti.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés