Connect with us

technokrata

BenQ-Siemens S88: konkrét árak és 1 GB-os ajándék kártya

Kütyük

BenQ-Siemens S88: konkrét árak és 1 GB-os ajándék kártya

A BenQ Mobile január közepén bejelentett BenQ-Siemens S88-as mobiltelefonja egyelőre még csak Tajvanon vásárolható meg, de hamarosan Európában is elérhető lesz a készülék.


Németországban az E-Plus mobil szolgáltató bejelentette, hogy rövid időn belül megkezdi a BenQ-Siemens S88 kereskedelmi forgalmazását. A készülék előfizetéses ára 0 és 69 euró (18 ezer forint) között fog alakulni, előfizetés nélkül pedig 294 euró (77 ezer forint) ellenében lesz hazavihető. Érdekesség, hogy az első 100 vásárló egy-egy Bluetooth headsetet, valamint egy-egy 1 GB-os memóriakártyát kap ajándékba.

A hagyományos kialakítású, rejtett antennás újdonság talán legfontosabb újítása, hogy a képmegjelenítésről esetében nem egy hagyományos TFT kijelző, hanem egy OLED technológiájú panel gondoskodik. A 2 colos képátlóval rendelkező aktív mátrixos kijelző 176×220 képpontos felbontású és nem kevesebb mint 262.144 színárnyalatot képes megjeleníteni.

A BenQ-Siemens S88-nak fotós funkciók tekintetében sincs szégyenkezni valója. A készülékbe egy 2 megapixeles felbontású digitális fényképezőgép modul került, melynek legfontosabb specifikációi közé sorolható többek közt az autofókusz szolgáltatás, a tizenhatszoros átfogású digitális zoom, valamint a sötétben történő fotózást megkönnyítő, LED-alapú segédfény. A kamerával természetesen videóanyagokat (MPEG4) is fel lehet venni.

A 105 grammos telefon belső memóriája 16 MB-os kapacitással bír, de akinek ez nem lenne elég, ott a lehetőség a parányi microSD (TransFlash) memóriakártyás bővítésre. Muzikalitás terén szólnunk kell a fejlett 3D térhatású hangzásról, az MP3/AAC lejátszóról, valamint a gyári csomag részét képező sztereó fülhallgatóról.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Bluetooth és GPRS Class 10 képes, 99x47x17 milliméter méretű BenQ-Siemens S88 első körben a tajvani piacon jelent meg, ahol is átszámítva mintegy 75 ezer forintot kell fizetni érte. A hazai forgalmazás kezdetének pontos időpontja egyelőre ismeretlen.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés