Connect with us

technokrata

Új Nokia N-Gage csak 2007-ben

Kütyük

Új Nokia N-Gage csak 2007-ben

A Nokia a napokban felfedte a mobil játékpiaccal kapcsolatos, közeljövőt érintő terveit.

A piacvezető finn cég munkatársai az Egyesült Államokbeli San Jose-ban megrendezett, Game Developer Conference nevezetű rendezvény keretein belül beszéltek a mobil játékok jövőjéről. Gregg Sauter, a Nokia játékkiadó részlegének igazgatója a ˝Következő Generációs Mobil Játékok˝ című előadásában kitért arra, hogy a Nokia a jövő esztendőben számos nagyobb durranással próbálja meg forradalmasítani a mobil játékok piacát.

Amennyiben minden jól megy, az első, kifejezetten mobil játékra optimalizált felépítésű vadonatúj Nokia okostelefonok 2007 első felében fognak megjelenni a kereskedések polcain. Ahogy azt a Nokia képviselői korábban már többször is elmondták, a nem éppen túl sikeres korábbi N-Gage készülékeket követően 2006-ban nem debütálnak hasonló telefonok, mert az idei esztendő még nem az újgenerációs mobil szórakoztatásról, hanem a mobil televíziózásról szól. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a Nokia 2007-ben tovább viszi-e majd az N-Gage márkajelzést, vagy valami teljesen új kampányt fog indítani.

A Nokia ezzel párhuzamosan bejelentette új SDK-ját (Software Development Kit), mely jelentős mértékben megkönnyíti a játékfejlesztő programozók munkáját.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés