Connect with us

technokrata

Besúgókkal a torrentezők ellen

Kütyük

Besúgókkal a torrentezők ellen

Besúgót alkalmaztak a jogvédők – nem is Amerika lenne, ha az eset kipattanását követően nem kapott volna szinte azonnal pert a nyakába az MPAA.

Az Amerikai Mozgókép Szövetség, az MPAA jó ideig kivárt a szerzői jogokat nagyjából teljesen figyelmen kívül hagyó internetezőkkel szembeni fellépés tekintetében – a hanglemezkiadók szövetségének (RIAA) módszerét figyelte. Ez utóbbi ugyanis már évek óta folyamatosan több száz embert perelt be szinte minden hónapban azért, mert jogtalanul szereztek be digitális zenét az Internetről. A tízezer feletti peres eljárás sem tántorította azonban el az embereket a szabad file-cserétől, és habár ezt az MPAA is láthatta, 2004 novemberében hasonló lépéseket kezdeményezett.

Tégla a cégben

Minden haladt is a maga megszokott medrében, amikor nemrég kiderült, hogy a Torrentspy közösségről a szervezet szintén illegális módon akart információkat szerezni. A Torrentspy vádjai szerint ugyanis az MPAA mintegy 15 ezer dollárt fizetett ki egy személynek, hogy e-mailcímeket és más üzleti titkokat szerezzen meg – bármilyen módszerrel. Szerdán emiatt be is perelték az amerikai szövetséget, amely – ha a vádak igazolást nyertek – tragikomikus példát fog arra szolgáltatni, hogy hogyan is értelmezik a jogvédők a törvényeket, ha saját magukról van szó.

Habár a kaliforniai kerületi bíróságon tett beadvány nem tér ki név szerint arra, hogy a Torrentspy.com-ot üzemeltető Valence Media kit gyanúsít adatlopással, mindössze annyi olvasható ki belőle, hogy egy korábbi vezető beosztású személyről van szó. A per egyébként közel három hónappal azután indult, hogy az MPAA bíróság elé citálta a Torrentspy-t (és más, a szervezet szerint kalózkodást folytató internetes közösségeket) azzal a váddal, hogy filmeket terjesztenek a Világhálón.

Az MPAA természetesen hamisnak tartja a bittorrent közösség vádjait, és annak tulajdonítja az ellenpert, derült ki Kori Bernards-tól, az MPAA vállalati kommunikációjáért felelős alelnökétől, hogy a Torrentspy ezzel igyekszik elfedni azt a tényt, hogy ipari méretű lopásban működtek, működnek közre. „Biztosak vagyunk abban, hogy az ellenünk indított peres eljárásunk sikeres lesz, mert a törvény a mi oldalunkon áll.” – nyilatkozta magabiztosan Bernards.

Mit tudhatnak a jogvédők?

Olyan adatok jutottak engedély nélkül az MPAA kezébe, állítja a Torrentspy, mint például egy táblázat, mely a cég bevételeit és kiadásait tartalmazza 2005 júniusa óta. Emellett az alkalmazottak magánlevelezése is kiszivárgott, valamint részletes adatok a cég szervereiről és számláiról. A Torrentspy ügyvédje szerint az általuk csak informátor néven említett személy a céggel kapcsolatos más (pontosabban meg nem jelölt) site-okról is ellopott adatokat, melyeket aztán átadott a jogvédő szervezetnek.

Az ügy további részleteiről természetesen be fogunk számolni, a további részletek (a beadvány fénymásolata és egyéb információk) az alább belinkelt PDF-en olvashatók.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés