Connect with us

technokrata

Álomsláger: hatvanan maradtak

Kütyük

Álomsláger: hatvanan maradtak

Lezárult az álomsláger-kutatás második fordulója. A július 31-ig tartó következő forduló végén – a versenyben maradt hatvan dalból – már csak tíz maradhat, és szeptember elejére eldől, melyik dal Magyarország kedvenc slágere.

Erős küzdelem végén végre kialakult az Álomsláger hatvanas listája. Az öttucat dal harminchét előadó nevéhez köthető, és a népdalok közül már csak az A csitári hegyek alatt maradt állva.

Míg az ötszázas lista majdnem felét a 60-as évek előtt született slágerek tették ki, a második forduló végére ezek a régi dalok szinte mind elvéreztek. A legfrissebb kedvencek a listán 2005-ben születtek – ebből van még négy. XXI. századi dal összesen tíz van még versenyben. A legrégebbi verseny-sláger a Hazám, hazám című örökbecsű operaária 1860-ból.

Erős lábakon áll még az Edda és az LGT négy-négy dallal. A háromdalos előadók közt található a Bonanza Banzai, Máté Péter, a Piramis, a Republic és a Tankcsapda. Két slágerrel versenyez Ákos, a Beatrice, Demjén Ferenc és az Omega. A legtöbben azonban csak egy-egy dallal jutottak tovább. Óriási meglepetésre ilyen az Illés is: csak a Ha én rózsa volnék tudott a hatvanas listára kerülni. Bródy János Szörényi Leventével azért „továbbjutott”, az István, a király Szállj fel szabad madár című dala képviseli az opera műfajt. Nagy meglepetésre egy igazi Charlie-dal sincs a legjobbak között; csak a Száguldás, Porsche-szerelem robogott be a legjobbak közé.

Az is elgondolkodtató, hogy az egyslágeres Kistehén Tánczenekar és a sokslágeres Kispál és a Borz is egy-egy dallal képviselteti magát. A Nagy Ho-ho-ho-horgász a hatvan közelébe sem került, van viszont „helyette” Varga Miklós, Zorán, Bëlga és Caramel. Az Apostol szintén csak egy slágerrel ragaszkodik a boldogsághoz.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés