Connect with us

technokrata

Felére csökken a mobil végződtetési díj!

Kütyük

Felére csökken a mobil végződtetési díj!

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa 2009 január elsejére mindhárom magyarországi mobilszolgáltató hálózatában költségalapú szintre, várhatóan percenként 16,84 forintra csökkenti a hívásvégződtetés díját, jelentette be Pataki Dániel, az NHH elnöke csütörtökön.

Az NHH a következő három évre szóló határozatával kiszámíthatóvá, átláthatóvá teszi a piaci folyamatokat, a vezetékes- és mobilhálózatokból indított és a mobilhálózatokban végződtetett hívások nagykereskedelmi végződtetési díjait 2009 január elsejéig 40-50 százalékkal csökkenti, ezzel jelentősen hozzájárulva a vezetékes- és mobiltelefonálás fogyasztói árának további csökkenéséhez.

Az NHH elnöke elmondta, hogy a Hatóság folytatja a végződtetési díjak 2005-ben megkezdett következetes csökkentését és az egyaránt jelentős piaci erejű szolgáltatók által alkalmazott díjak közötti indokolatlan különbségek mérséklését.

A most publikált határozattervezet nyilvános vitája után, valamint az EU-s jóváhagyást követően, a várhatóan szeptemberben megjelenő végleges határozat kötelezni fogja a szolgáltatókat, hogy 30 napon belül adják be jóváhagyásra saját modelljeik alapján a költségszámításaikat. A szolgáltatóknak nem kell beadni költségszámítást, ha elfogadják a Tanács által megállapított árszintet.

Amennyiben a szolgáltatók saját költségszámítást adnak be, és abban bizonyítani tudják, hogy költségalapú díjuk eltér a Tanács által megállapított 16,84 forinttól, akkor ennek a díjnak az érvényesítésére 2009 január elsejétől kerülhet sor.

A Tanács által közzétett határozattervezet szerint a mobilszolgáltatók végződtetési díjai az elkövetkező években folyamatosan csökkennek, és 2009 január elsejére megszűnik a Magyar Telekom (T-Mobile), a Pannon és a Vodafone által alkalmazott végződtetési díjak közötti különbség.

A Tanács a napszaktól függetlenül 16,84 forintos, költségalapú árat saját költségmodellje alapján állapította meg.

A jelenleg érvényes végződtetési díj a Magyar Telekom (T-Mobile) hálózatában napszaktól függően átlagosan 27,17 forint/perc, a Pannon hálózatában 29,44 forint/perc a Vodafone hálózatában pedig 32,61 forint/perc.

A határozattervezet szerinti végződtetési díj elérése három lépésben történik majd meg, a Magyar Telekomnak mindháromszor 14,74 százalékkal, a Pannonnak mindig 16,99 százalékkal, a Vodafone-nak pedig 19,77 százalékkal kell csökkentenie hálózatában a végződtetési díjat.

Az NHH Tanácsa a határozattervezetet az elektronikus hírközlési törvény és az EU által előírt piac-meghatározási és piacelemzési eljárás keretében hozta meg, kiróva egyben a szolgáltatókra a költségalapú hívásvégződtetési díjak alkalmazása mellett az átláthatóság, az egyenlő elbánás, a hozzáférés biztosítása és a számviteli szétválasztás kötelezettségeket is.

A jelenlegi jogszabályok szerint az NHH-nak a piac-meghatározást és piacelemzést, a hírközlési szektort 18 piacra bontva kell elvégeznie. A Hatóság a 2004-ben elindított első kört az európai szabályozó hatóságok között kiemelkedően gyorsan folytatta le és az elsők között kezdte meg a második piacelemzési kört is, amelynek a most nyilvánosságra hozott, kiemelkedően fontos határozattervezet az első eredménye.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés