Connect with us

technokrata

Robbanás előtt a mobil TV piac

Kütyük

Robbanás előtt a mobil TV piac

A felmérések azt mutatják, hogy rendkívül komoly potenciál rejtőzik a mobiltelefonos TV szektorban.

A Juniper Research piackutató cég közlése szerint a sugárzott formában érkező (broadcast) mobil TV adások 2011-ben várhatóan mintegy 11,7 milliárd dolláros globális forgalmat jelentenek majd a szolgáltatók számára.

Ekkorra a piacot egyértelműen Japán fogja uralni (2,9 milliárd dollár), majd pedig az Egyesült Államok (1,8 milliárd dollár), illetve az Egyesült Királyság (989 millió dollár) következik a sorban. Szakértők szerint elsősorban azért ezen három ország vezeti majd a piacot, mert az itt lakók általában rengeteget szoktak TV-t nézni, és kapva kapnak az alkalmon, hogy immár lényegében bárhol és bármikor TV-zhetnek a mobiljuk segítségével.

Az előrejelzések azt mutatják, hogy a mobil TV előfizetők számát tekintve 2011-ben Japán, az USA és Dél-Korea összesen 39 százalékos részesedést tudhat majd magáénak, Németország, Olaszország, az Egyesült Királyság, India és Kína pedig 36 százalékra számíthat.

Szakértők szerint 2005-2006-ban jelentős fejlesztések történtek mobil TV ügyben, azonban a jövőbeli siker nagymértékben függ a mobil TV tartalmaktól, a szerzői jogok rendezésétől, a biztonsági megoldásoktól, a frekvenciatartományoktól, a piaci szabályozástól, az üzleti modelltől, a kép- és hangminőségtől, illetve a beltéri használati körülményektől.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés