Connect with us

technokrata

Hogyan hívják Budapest új hídját? Szavazzunk!

Kütyük

Hogyan hívják Budapest új hídját? Szavazzunk!

Internetes szavazás a várhatóan 2008-ban átadásra kerülő új hídról.

Az M0-ás északi híd a jelenleg folyó legnagyobb, összesen 62 milliárd forintos közlekedési beruházás, amelyet a tervek szerint 2008 augusztusában adnak majd át a forgalomnak. A leendő, összesen 3,2 kilométer hosszú híd 2 kilométeres szakasza ível majd át a Dunán, és 29 pilléren fog állni. A híd szélessége 47 méter lesz, amelyen 2-szer 2 sávban gurulhatnak majd az autók, de gyalogos és kerékpáros forgalomra is alkalmas lesz. Mostanra elkészült a Kis- Dunán álló, a munkálatokat segítő 300 méteres pontonhíd, amelyet naponta 2-szer – reggel és délután – felnyitnak a hajóközlekedés biztosítására.

Emellett a GKM és a Fővárosi Önkormányzat bejelentette, hogy közös névadó kezdeményezést indítanak el, hogy nevet találjanak az M0-ás körgyűrű épülő északi hídjának. A szavazásnak helyt adó weboldalt felkeresők az M0-ás körgyűrűről és az épülő hídról is találhatnak információt.

A szavazás két szakaszból áll: Az első szakaszban, augusztus 21-ig lehet beküldeni a névre vonatkozó ötleteket, a beérkezett javaslatokra egyben szavazni is lehet. A második szakaszban, augusztus 21. és szeptember 8. között, a 10 legtöbb szavazatot kapott elnevezés marad versenyben, a továbbiakban ezekre a javaslatokra lehet már csak voksolni. Így dől el, melyik három név kerül a Földrajzinév-bizottság döntési fóruma elé.

A kiírók abban bíznak, hogy a kezdeményezés széles visszhangra talál, sok javaslat, ötletes, találó név kerül fel a szavazást biztosító honlapra.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés