Connect with us

technokrata

Kémfotón a 65 millió forintos luxusmobil!

Kütyük

Kémfotón a 65 millió forintos luxusmobil!

Az alábbi kémfotókon látható mobiltelefon igen csak limitált darabszámban fog készülni, ennek megfelelően ára a csillagos eget verdesi.

Olvasóink talán még emlékeznek arra, hogy márciusban beszámoltunk egy Sony Ericsson Black Diamond típusjelű készülékről, mely egy bizonyos Jaren Goh nevezetű designer profi módon kivitelezett Photoshop fantáziarajza volt. Nos, most minden jel arra mutat, hogy a fantáziamobil hamarosan testet fog ölteni!

Az eddigiekben csak számítógépes grafikákat és designterveket láthattunk a készülékkel kapcsolatban, most viszont napvilágot látott néhány fénykép, melyen már egy valódi, kézzel fogható Black Diamond látható.

Egy svájci cég, a VIPN által felkarolt projekt keretein belül mindössze 5, azaz öt darab ˝Fekete Gyémánt˝-ot fognak legyártani. A telefon ára 300 ezer dollár, vagyis mintegy 65 millió forint lesz. Ezért a pénzért egy olyan smartphone-t kaphatunk, melyben egy 400 MHz-es órajelű Intel XScale PXA255 mikroprocesszor teljesít szolgálatot, még pedig 128 MB integrált memória társaságában.

Az SD memóriakártyákkal könnyedén bővíthető, négynormás (GSM 850/900/1800/1900 MHz) Black Diamond a mai elvárásoknak megfelelően mind a Bluetooth, mind pedig a Wi-Fi (802.11b/g) adatátvitelt támogatja. Az autofókuszos digitális fényképezőgép 4 megapixeles felbontású és érdekesség, hogy a billentyűzet nem nyomó-, hanem érintőgombos.

A 2 colos, 262 ezer színárnyalatú TFT kijelzővel szerelt, Microsoft Windows Mobile 5 operációs rendszerű luxusmobil exkluzivitását a felületén elhelyezett gyémántok hivatottak fokozni. A készülék előreláthatólag 2007 elején jelenik majd meg a piacon.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés