Connect with us

technokrata

Mit rejt a Motorola KRZR K1 doboza?

Kütyük

Mit rejt a Motorola KRZR K1 doboza?

Lássuk, hogy pontosan mit is kapunk a pénzünkért, ha a közeljövőben esetleg egy Motorola KRZR K1 vásárlására adnánk a fejünket.

Az alábbi felvételeken a kémfotóiról híres Boy Genius mutatja be, hogy mit tartalmaz a kereskedelmi forgalomba kerülő Motorola KRZR K1 doboza. A korai prototípusok és a végleges modell között lényeges különbség, hogy a sötétkék színű billentyűzet háttérvilágítás a könnyebb láthatóság érdekében világoszöldre változott, ezenkívül pedig a hangszóró minőségén is sokat javítottak a fejlesztők.

Ahogy arról a napokban beszámoltunk, a Motorola hivatalosan is megkezdte a KRZR K1-nek a kereskedelmi forgalmazását. Némi üröm az örömben, hogy hazánkban egyelőre még nem kapható a készülék, ugyanis a KRZR K1 első körben Szingapúrban jelent meg a piacon, így nekünk néhány hetet-hónapot még várnunk kell a vásárlással. A Motorola szingapúri munkatársai a bejelentés kapcsán elmondták, hogy a RIZR, a FONE, a W220, a RAZR V3xx és a RAZR maxx telefonok és a H670-es, illetve a H800-as Bluetooth headsetek valamikor 2006 negyedik negyedévétől kezdve lesznek megvásárolhatóak.

A divatos szétnyitható kialakítású Motorola újdonság csukott helyzetben 103 milliméter hosszú, 42 milliméter széles, 16 milliméter vastag és a mérlegen egész pontosan 102 grammot nyom.

A beépített digitális fényképezőgép segítségével maximum 2 megapixeles felbontásban fotózhatunk, az elkészült felvételek pedig a 20 MB-os belső memórián kívül akár miniatűr microSD (TransFlash) memóriakártyákon (maximum 1 GB) is eltárolhatók. A kamera kapcsán említést érdemel többek közt a nyolcszoros digitális zoom, illetve a videófelvevő funkció.

Az 1,9 colos képátlójú belső TFT kijelző 176×220 pixeles felbontású és 262 ezer színárnyalatú, a cSTN alapokon nyugvó külső display pedig 96×80 képpontot és 65 ezer színt tudhat magáénak.

A négysávos (GSM 850/900/1800/1900 MHz) Motorola K1 fejlett MP3/AAC lejátszó szolgáltatásokkal rendelkezik és kezeli a sztereó Bluetooth headseteket (például Motorola S805). Szólnunk kell továbbá a GPRS és EDGE adatátviteli technológiákról, a Java MIDP 2.0 támogatásról és a Screen3 kompatibilitásról.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés