Connect with us

technokrata

Mini GPS-vevő újdonság

Kütyük

Mini GPS-vevő újdonság

Míg a mobiltelefonok piacán mostanság az ultra-vékony kialakítás a divat, addig a GPS modul gyártók az általános miniatürizálás hívei.

A Navicore által most bejelentett új külső GPS-vevő sem éppen nagy darab: a hosszúkás kialakítású újdonság mindössze 64 milliméter hosszú, 22 milliméter széles és 15 milliméter vastag, miközben tömege alig 30 gramm.

Talán már mondanom sem kell, hogy a Navicore új navigációs eszközében is a jó öreg SiRFstar III chipset teljesít szolgálatot, mely az elmúlt időkben a piac legkedveltebb terméke lett. A kereskedelmi forgalomban várhatóan valamikor a jövő hónapban debütáló GPS-vevő önmagában, illetve a Navicore navigációs szoftver legújabb verziójával kombináltan is kapható lesz, ára viszont egyelőre ismeretlen. A nagykapacitású lítium-ion akkumulátor a gyári specifikációk szerint maximum 8 órás működési időt tesz lehetővé, az adatátvitelről pedig természetesen Bluetooth vezeték nélküli technológia gondoskodik.

Ahogy arról a napokban beszámoltunk, a Nokia 770-es készülék hamarosan már navigációhoz is használható lesz. Az igen csak egyedi Nokia készülék megkapja a Navicore legújabb navigációs szoftverét, a Navicore Personal 2007-et, ami egyébként olyan készülékeken is futtatható lesz, mint például a Nokia N93, vagy a Sony Ericsson M600i.

A Navicore fejlesztői elmondták, hogy a szoftver 2007-es verziója minden korábbinál részletesebb és pontosabb térképadatokkal rendelkezik, ezenkívül pedig a működési sebességét is megnövelték. A novembertől kapható Navicore Personal 2007 pontos ára egyelőre ismeretlen, azt viszont már tudni lehet, hogy a 2006. augusztus 31. után Navicore Personal 2006-ot vásárlók 2007. január 31-ig ingyenesen frissíthetnek majd a 2007-es verzióra.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés