Connect with us

technokrata

17 milliós számla – parlamenti mobillal!

Kütyük

17 milliós számla – parlamenti mobillal!

Az alábbiakból kiderül, hogy mi történhet akkor, ha valakinek fel sem tűnik, hogy ellopták az egyik mobiltelefonját.

A Skót Parlamentet a napokban arról értesítette a Vodafone, hogy az intézmény egyik mobiltelefon számláján irreálisan magas összeg, egész pontosan 46.200 font, vagyis körülbelül 17,5 millió forintos összeg szerepel. A parlament illetékesei először nem értették a dolgot, hogy hogyan, s mi módon dagadhatott ilyen méretűre az egyik hivatali készülék telefonszámlája, de aztán végül is fény derült a dolgokra.

Történt ugyanis, hogy amikor a parlament 2004-ben átköltözött az addigi ideiglenes helyszínéről (Edinburgh) a 431 millió fontért épített új épületébe (Holyrood), a szállítások közben egyszer csak nyoma veszett az egyik hivatali mobiltelefonnak. Ez önmagában véve még nem jelentett volna túl nagy tragédiát, csak éppen a készülék eltűnését senki sem vette észre, vagy legalábbis nem jelentette azt a szolgáltató számára.

Az ismeretlen tolvaj természetesen kihasználta a lehetőséget, vagyis, hogy a lopott készülék SIM kártyáját nem tiltották le, és hosszú hónapokon keresztül ingyen telefonálgatott a segítségével. A tolvaj annak köszönhetően bukott le, hogy az utóbbi időkben már szinte csak és kizárólag emelt díjas számokat hívott és az így összehozott óriási telefonszámláról a Vodafone külön értesítést küldött a parlamentnek. Az operátor egyébként úgy döntött, hogy jóindulata jeléül mintegy a felére, 21.600 fontra mérsékli a parlament által kifizetendő összeget.

Az intézményben a The Times című lap közlése szerint elég gyakoriak a lopások, legutóbb például egy BlackBerry készüléket, egy digitális fényképezőgépet és négy számítógépes monitort tulajdonítottak el ismeretlen tettesek.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés