Connect with us

technokrata

Az online videó végezni fog a TV-vel

Kütyük

Az online videó végezni fog a TV-vel

Az internetes videonézők száma a tévé előtt ülők rovására (is) nő.

Egy brit, az ICM piackutató cég által készített tanulmány állítja, hogy folytatódik a trend, mely szerint az online videózás a hagyományos tévézés elől is „elszívja” az embereket. Egy 2070 fős mintán, a BBC segítségével elvégzett kutatás szerint azon megkérdezett britek 43 százaléka, akik legalább hetente egyszer videót néznek az Interneten vagy egy mobil készüléken, a korábbihoz képest kevesebb időt töltenek a normál televízió előtt. Mindemellett az online és mobil készüléken keresztül folytatott mozgókép nézés ideje növekszik: háromnegyedük úgy nyilatkozott, hogy több időt fordítanak erre, mint egy évvel korábban.

Nem szabad azonban elmenni amellett a tény mellett, hogy a hozzánk képest jóval fejlettebb brit háztartásokban sem általános (még) az internetes videózás. A népesség mindössze 9 százaléka folytat ilyen tevékenységet rendszeresen, olvasható a jelentésben. 13 százalékuk csak néha-néha választja a szórakozás, információszerzés ezen módját, míg a megkérdezettek további 10 százaléka számolt be arról, hogy az elkövetkező évben tervez nyitni az online videók felé.

Mindez azt jelenti, hogy a britek kétharmadát jelenleg nem hozzák lázba az internetes mozgóképben rejlő lehetőségek, annyira nem, hogy az előttünk álló 12 hónapban nem is tervezik még csak a jelenséggel való ismerkedést sem. Az első dominó azonban már eldőlt: a Youtube rohamosan bővülő népszerűsége nagyban hozzájárult az online videózási szokások kialakulásához. Ráadásul egyre-másra jelennek meg a kifejezetten Internet-alapú tévézési szolgáltatások (IPTV); hazánkban a T-Online és a Tvnet számolt be nemrég ilyen lehetőségekről.

Nem meglepő módon az online és mobil videózás népszerűbb a fiatalabb korosztályok körében: a 16-24 évesek mintegy 28 százaléka hetente többször is folytat ilyen tevékenységet. A 35-44 éves kor közötti britek esetében ez már csak 10 százalék, míg a 45 és annál idősebb korosztály esetén a népességnek csak mintegy 4 százaléka igaz a rendszeres online videofogyasztás.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés