Connect with us

technokrata

Őrület: mobiltelefonnal irányítható autó

Kütyük

Őrület: mobiltelefonnal irányítható autó

A telefonok a hívások lebonyolításán és az SMS-ezésen kívül rengeteg egyéb, furcsa feladatra is használhatók.

Hogy pontosan mire? Többek közt például akár arra is, hogy autókat távirányítsunk velük. No persze – egyelőre – nem arról van szó, hogy egy gépkocsit távvezérelni lehet mobillal, hanem csak arról, hogy ma már olyan távirányítós autók is kaphatók a piacon, melyeket nem hagyományos rádiófrekvenciás távirányítóval, hanem hétköznapi mobiltelefon segítségével lehet kontrollálni.

A napokban megrendezett Hong Kong Toys & Games Fair 2007 szakkiállítás és vásár keretein belül mutatkozott be az az alábbi, Aving.net-féle fényképeken látható kis autó, melynek csupán az egyik érdekessége az, hogy telefonnal lehet távirányítani. A Marsilli cég által gyártott játékautó hátsó részén egy igen csak méretesre sikeredett sportkipufogóra lehetünk figyelmesek. Mivel a kocsi elektromos meghajtású, ezen a ˝kipufogón˝ természetesen nem gázok közlekednek, hanem adatok. Az autó hátulján ugyanis egy teljesen hagyományos USB csatlakozó aljzatot helyeztek el a fejlesztők.

Felmerülhet a kérdés, hogy vajon milyen megfontolásból kerül egy játékautóra USB csatlakozó? Nos, csupán azért, mert a kicsi kocsi belsejében nem csak egy elektromos motor, hanem egy 512 MB kapacitású flashmemória is megbújik, vagyis ez a legújabb high-tech játékszer többek közt hordozható adattárolóként is használható.

Az autó egyébként maximum 3 méteres távolságból irányítható mobiltelefonnal – feltehetően Bluetooth technológia segítségével (erről sajnos nem szól a fáma). Nem ez egyébként az első ilyen jellegű termék, hiszen korábban már a Sony Ericsson is gyártott mobillal távirányítható játékautót, de abban még nem volt flashmemória.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés