Connect with us

technokrata

Ingyen Wi-Fit mindenkinek!

Kütyük

Ingyen Wi-Fit mindenkinek!

Újabb tőrdöfés a hagyományos mobiltelefonálásnak.

A VoIP önmagában még csak egy nagyon jó kiindulópont a hagyományos telefonálás leváltására, azonban igazi ereje csak akkor mutatkozik meg, ha a vezetékmentes Internet-hozzáférések széles körben elterjednek, ráadásul ingyen vagy nagyon olcsón hozzáférhetőek – bárki számára. Ekkor ugyanis nem kell többé kompromisszumot kötni a mobilitás és az ingyenes telefonálást lehetővé tevő VoIP között. Ezt az akadályt szeretné elhárítani egy európai kezdeményezés, mely a szélessávú kapcsolatok Wi-Fin keresztüli megosztását terjesztené el.

Whisher névre hallgat az a barcelonai vállalat, mely mögött Svájc legnagyobb telefontársasága, a Swisscom áll. A spanyol cég letölthető (egyelőre béta állapotú) szoftvere egyszerűen lehetővé teszi, hogy az internetezők megosszák hozzáférésüket vezetékmentes hálózati eszközük révén. A hálózat kihasználásához pedig nincsen szükség arra, hogy az internetezni vágyó saját hozzáférését is használhatóvá tegye, szemben a korábbi kezdeményezésekkel.

„Abban hiszek, hogy az Internet-szolgáltatók nem uralkodnak a világon és azon, hogy miként működik az Internet. Ha fizetek a szélessávú kapcsolatomért, megvan a jogom arra, hogy megosszam azt másokkal is, egészen addig, amíg nem értékesítem újra a szolgáltatást. És mi nem adjuk el újra a hozzáférést.” – fejtette ki filozófiáját Ferran Moreno, a Whisher társalapítója és vezérigazgatója.

Egy kis bökkenő azért akad az Egyesült Államokban szárnyait bontogató vállalkozás sikerének útjában: az USA-ban nem engedélyezett a lakáson kívüli szélessávú Internet-hozzáférés megosztása, hacsak arra külön szerződést nem köt a felhasználó. Erre Maureen Huff, a Time Warner Cable szolgáltató – az észak-amerikai ország második legnagyobb kábeles ISP-je – egyik szóvivője mutatott rá „Lépéseket teszünk annak érdekében, hogy felhívjuk ügyfeleink figyelmét: szolgáltatásunk passzív vagy aktív hozzáférés-lopása illegális, és azok, akik megsértik a szerződésben foglaltakat, felelősségre vonásban részesülnek.” – mondta a szóvivő.

Manapság igen ritka az USA-ban, hogy valaki illegálisan továbbossza hozzáférését, és ha ilyen meg is történik, akkor az esetek 90 százalékában elegendő figyelmeztetni a felhasználókat, hogy a szerződésben rögzítettek ellenében tesznek. Ha azonban a figyelmeztetés nem elegendő, kénytelenek jogi eszközökhöz nyúlni, közölte Huff. Bizonyos szemszögből érthető is az ISP-k ilyen hozzáállása, hiszen ha szabadon engednék a szellemet a palackból, akkor a szomszédoknak elég lenne csak egyetlen hozzáférést megvásárolni. Ennek szétosztásával egyrészt közvetlen anyagi hátrányt szenvedhet az Internet-szolgáltató, másrészt terheltebbé is válhat az ISP hálózata az előre fel nem mérhető adatforgalmi növekedés miatt. Ha pedig az ISP-nek ehhez kell méreteznie rendszerét, akkor az megnövekedő költségeket jelent, először a szolgáltató, majd az előfizetők számára is.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés