Connect with us

technokrata

Minek a 3G? Itt a szupergyors 4G!

Kütyük

Minek a 3G? Itt a szupergyors 4G!

Kínában furcsán alakulnak a dolgok a mobiltelefóniában.

A China Daily jelentése szerint Shanghaiban megkezdődnek az első negyedik generációs (4G) mobiltelefon tesztek. Ez önmagában véve is érdekes, de még inkább figyelemre méltó, ha gyorsan hozzáteszem, hogy Kínában egyelőre még kereskedelmi 3G szolgáltatás sem működik. Magyarul a kínaiak már akkor egy új technológiával kezdenek foglalkozni, amikor annak még az elődje sem igazán működik.


Az óriási népességű távol-keleti országban az ígéretek szerint valamikor 2010-ben indul majd be az első 4G szolgáltatás, melynek segítségével az előfizetők akár 10, vagy 100 Mbit/s-os letöltési sebességet is elérhetnek. A 4G beindulását egyébként nem csak Kína, hanem a fejlett országok (például Japán) és a vezető telekommunikációs cégek is körülbelül 2010-re lőtték be.

Az európai W-CDMA-tól eltérő, TD-SCDMA szabványú 3G-re immár hosszú évek óta várnak a kínaiak. A legutóbbi ígéretek arról szóltak, hogy 2007 első negyedévben beindul a kereskedelmi szolgáltatás, most viszont már úgy tudni, hogy erre egészen az idei esztendő utolsó negyedévéig várni kell. Egyes szakértők még ennyire sem optimisták és egyszerűen csak annyit mondanak, hogy a kínai 3G-ről jelenleg csak annyit lehet tudni, hogy legkésőbb a 2008-as pekingi olimpiáig be fogják üzemelni. A várható kezdeti lefedettségről pedig jobb, ha inkább nem is beszélünk.

A rengeteg mobiltelefon másoló és hamisító céget felvonultató Kínában jelenleg már több mint 400 millió mobil előfizetőt tartanak számon és az előfizetői bázis havonta több millióval növekszik.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés