Connect with us

technokrata

Már csak néhány óra van hátra!

Kütyük

Már csak néhány óra van hátra!

Küszöbön áll a Sony Ericsson legújabb telefonjainak hivatalos debütálása.

Az alábbi linken található weboldalon egy szépen lassan olvadó jégtömböt láthatunk, melynek közepén egy fekete lepelbe burkolt, egyelőre ismeretlen Sony Ericsson telefon látható. Ez a készülék minden valószínűség szerint a W880i, melynek hivatalos bejelentéséig a cikk írásának időpontjában már kevesebb mint 17 óra van hátra.

Mint ismeretes, Miles Flint, a japán-svéd vállalat elnöke nemrégiben elárulta, hogy a legfrissebb Sony Ericsson modellek – így többek közt vélhetően a W880i és a K550i – hivatalos bejelentésére február 6-án kerül majd sor. Jó hír, hogy a nemzetközi debütálással egy időben, holnap délelőtt Budapesten is bemutatkoznak majd az újdonságok – a sajtótájékoztatón természetesen mi is jelen leszünk, és első kézből tudósítunk. A rendezvényen ott lesz többek közt Wágner Tibor, a vállalat közép és kelet-európai ügyvezető igazgatója és Németh Viktor kereskedelmi vezető.

Most pedig néhány szóban a várva várt első ultra-vékony Sony Ericssonról. Nem hivatalos források szerint a 80 gramm tömegű és candybar kialakítású Sony Ericsson W880i 102 milliméter hosszú, 46,5 milliméter széles és mindössze 9,4 milliméter széles. Meg nem erősített információk alapján a háromsávos (GSM 900/1800/1900 MHz) W880i nem csak GPRS és UMTS támogatást kap, hanem akár HSDPA hálózatokban is minden további nélkül használható lesz. Arról egyelőre sajnos nem szól a fáma, hogy a készülék 1,8 Mbit/s-ra (Samsung Z560), vagy esetleg 3,6 Mbit/s-ra (Motorola V3xx) lesz képes.

Az 1,8 colos képátlóval rendelkező, TFT technológiájú display a várakozások szerint QVGA, vagyis 320×240 pixeles felbontású és 18 bites színmélységű (262 ezer színárnyalat). A beépített digitális fényképezőgépben egy 2 millió pixeles CMOS szenzor teljesít szolgálatot, mely 1.600×1.200 képpontos fotók készítését teszi lehetővé.

A 32 MB kapacitású belső memória egyszerűen bővíthető, még pedig Memory Stick Micro memóriakártyák segítségével. Az USB 2.0 és Bluetooth 2.0 (A2DP) kompatibilis Sony Ericsson W880i egy feltöltéssel maximum 7 órás beszélgetési időt, illetve 300 órás készenléti időt biztosít számunkra. A készülék várható árával kapcsolatban egyelőre nincsenek pontos információink.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés