Connect with us

technokrata

Teszt Nokia E65 – kilapított okosság

Kütyük

Teszt Nokia E65 – kilapított okosság

Megérkezett szerkesztőségünkbe a finnek legfrissebb okostelefonja, mely a keresztségben a Nokia E65 nevet kapta. Vérbeli E sorozatú Nokiáról lévén szó, ezúttal egy elsősorban üzleti felhasználásra szánt, úgymond ˝komoly˝ mobilhoz van szerencsénk – lássuk hát, hogy pontosan is mit tud!

Azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, ha azt állítom, hogy a Nokia E65 egyike azon ritka finn mobiltelefonoknak, melyről már jóval a hivatalos bejelentés előtt gyakorlatilag minden egyes apró részletet tudni lehetett. A történet még valamikor tavaly októberben kezdődött, amikor felröppentek az első pletykák, hogy jön egy a Nokia N80 egykamerás kisöccsének tekinthető új business Nokia, feltehetően E65 néven.

Nem sokkal ezt követően felbukkantak az első kémfotók, természetesen a szokásos gagyi minőségben, de ez persze csak fokozta az izgalmakat. Arról, hogy a Nokia E65 a valóságban pontosan hogyan is néz ki, először akkor győződhettünk meg, amikor az egyik, különböző mobil kiegészítőkkel foglalkozó cégtől kiszivárogtak a Nokia E65 dummy-król készített első fotók. Innentől kezdve már nem volt megállás: a kémfotók jöttek tonnaszámra.

A hivatalos bejelentésre a múlt héten Barcelonában megrendezett 3GSM Világ Kongresszuson került sor, de a piaci debütálás érdekes módon néhány nappal megelőzte ezt a rangos rendezvényt. Erre a furcsa jelenségre még a Nokia hazai munkatársai sem tudtak pontos választ adni. Egy a lényeg, hogy a Nokia E65 itt van, megérkezett, és készen áll a vallatásra. Vallatólámpák bekapcsolva – kezdődhet a teszt!

Design

Külalakját tekintve a Nokia E65 leginkább talán a tavaly érkezett Nokia 6280-ashoz hasonlatos, de persze azért rengeteg különbség van a két kis masina között, mind design, mind pedig szolgáltatási kör tekintetében. Jelen tesztalanyunk alaphelyzetben 105 milliméter hosszú, 49 milliméter széles és 15,5 milliméter vastag (74 köbcentiméter), tömege pedig egész pontosan 115 gramm. Ezek alapján elmondható, hogy a Nokia E65 és a Nokia 6280 grammra pontosan ugyanolyan nehéz, méretek tekintetében pedig elég annyit megjegyezni, hogy az E65 némileg hosszabb, szélesebb és jelentősen vékonyabb a 6280-asnál.

Utóbbi készüléket számos kritika érte a lötyögő fedlapja kapcsán és jó hír, hogy az E65-ös e tekintetben rengeteget fejlődött. A két darab fémsínre építkező mechanika ideális erőszükséglettel bír, szinte teljesen hangtalanul működik, egyedül a két végállásban kattan egyet-egyet. Egyedül annyi negatívum róható fel, hogy a kijelző alatt nincs egy kis kidudorodás, melyen fogást találhatna a szétcsúsztatást elindító nagyujjunk, de még így sem ördöngösség a szétnyitás.

A nálunk járt telefon Mocca Silver színkódot kapott, ami arra utal, hogy a telefon alsó és oldalsó részei kávébarnák, a felső felület pedig ezüstösen csillog. Az oldalt fellelhető műanyagok kellemes tapintásúak, bár nem a legpuhább fajtából valók, a hátlap pedig bőr jellegű bevonatot kapott. A minőségi összhatás közel tökéletes.

A baloldal teljesen csupasz, ellenben az ellentétes oldalra nem kevesebb mint négy gombot zsúfoltak egymás mellé, a kiegészítő hangszóró közvetlen közelébe. Ezek a gombok egyrészt a hangerő szabályozására és a szerkesztő funkció elérésére valók, másrészt itt található a diktafon és hanghívás szolgáltatások dedikált gombja is.

A felső élen, a fedlapon kapott helyet a bekapcsolásra és profilváltásra használatos gomb, az alsó élen egy mini akksi csatlakozót, egy infravörös portot és egy Pop-Portot helyeztek el a fejlesztők. Kár, hogy az E65 még nem miniUSB csatlakozós – a Nokia 6300 már ilyen!

Kijelző, billentyűzet

2007-ben szerencsére már nem csak a multimédiára kihegyezett Nokia csúcsmobilok kiváltságát képezik a gyönyörű kijelzők, hanem már az olyan üzleti kategóriás modellekbe is, mint amilyen az E65, ragyogó LCD-t passzíroznak bele. A felbontás ugyan elmarad az N80-asétól, de szerintem a 320×240 pixelt (QVGA) sem érheti sok kritika, hiszen a 45×34 milliméteres fizikai méretekkel rendelkező display nem csak kellően nagy képátlójú, hanem megfelelően részletgazdag is.

És akkor a brutális színmélységről még nem is beszéltünk: a TFT technológiájú kijelző nem 262 ezer, hanem több mint 16 millió színárnyalatot képes a szemünk elé varázsolni! A kijelző és a billentyűzet fényereje mindig ideális, ugyanis azt az LCD felett jobbra elhelyezett apró fényérzékelő kontrollálja, az aktuális külső fénymennyiség függvényében. A szenzor érzékenysége egyébként állítható.

A személyre szabhatóságról két gyári témabeállítás (Nokia, Dots) gondoskodik és az alapképernyőn természetesen ott a már jól ismert aktív készenlét funkció. A menü három oszlopban és négy sorban összesen tizenkét darab, nem animált ikont vonultat fel – a megjelenítés lehet listás és hálós, az ikonok pedig kedvünk szerint átrendezhetők. Aktív kijelzővédő mellett az LCD-n a pontos idő és a dátum szkrollozik fel s alá.

A Nokia E65 teljesen új kezelőfelületet kapott, a kijelző alatt az ötállású navigációs gombon kívül nem kevesebb mint tíz billentyű leledzik. Mivel a rendelkezésre álló felület kevés, a gombok pedig rengetegen vannak, utóbbiak mérete sajnos túl kicsire sikeredett. Legfelül két funkciógomb található, az alsó sorban pedig két híváskezelő-, egy menü- és egy törlőbillentyű kapott helyet. Ezek fogják közre az úgynevezett üzleti hanggombokat, melyből négyet tálal számunkra a Nokia: konferencia-, saját-, névjegyzék- és némításgomb. A sajátgombra lényegében bármilyen funkció (web, zene, naptár, kamera) beprogramozható, a másik három billentyű működése pedig szerintem elég egyértelmű.

Kamera

Érzésem szerint a leendő Nokia E65 vásárlók túlnyomó része az átlagnál kevesebbszer veszi majd igénybe a beépített digitális fényképezőgép szolgáltatásait, ettől függetlenül nem árt, hogy a készülékbe egy 2 megapixeles kamera került. Ebből egyébként nem csak az autofókusz, hanem a LED-segédfény is hiányzik, és a szinte teljesen védtelen, ezüst keretes optika mellől a kis tükröt is kispórolták. Fotózáskor a kijelző orientációja nem vált át vízszintesre és a kijelzés sem lesz teljes képernyős.

Felbontás tekintetében nem ragozták túl a dolgokat, hiszen mindössze két üzemmód, 1.600×1.200 pixel és 640×480 pixel került a kamerába, a képminőség pedig három fokozatban állítható. A digitális zoom fokozatmentesen nagyít, de néha sajnos akadozni kezd a működése. Maximális felbontás és legjobb minőség mellett egy-egy felvétel körülbelül 200-300 KB méretű.

Sorozatfelvétel módban hat darab teljes felbontású fénykép készül gyors egymás utánban – kár, hogy ezek nem kerülnek egy külön elszeparált könyvtárba. Az önkioldó 10, 20, illetve 30 másodperces késleltetésre képes és éjszakai üzemmódot is kapunk. A fehéregyensúly (napos, izzófényes, fénycsöves) és a színtónus (normál, szépia, fekete/fehér, negatív) manuálisan állítható. Az elkészült felvételek MMS-ben, Bluetooth-on és infravörös porton továbbíthatók és persze azonnal ki is nyomtathatók.

Három videófelbontásunk van, egész konkrétan a következők: 352×288, 176×144 és 128×96 pixel. A digitális zoom videózás közben is használható, az MP4 formátumú anyagok pedig 10 másodpercenként körülbelül 600 KB tárhelyet fogyasztanak (maximális felbontásban).

Szolgáltatások

A négynormás (GSM 850/900/1800/1900 MHz) Nokia E65-ből egyedül talán a HSDPA hiányzik, ezt leszámítva azonban van itt minden, mi szem-szájnak ingere: GPRS, EDGE, UMTS, Wi-Fi, infravörös port, Bluetooth. Ez utóbbi sajnos nem 2.0, hanem csak 1.2 verziószámú és nem kezeli a sztereó headseteket. Említést érdemel továbbá az USB interfész és a Push To Talk támogatás. A belső memória 50 MB kapacitású és microSD (TransFlash) memóriakártyákkal bővíthető: a cseréhez nem kell kikapcsolni a telefont, de a hátlapot azért le kell pattintani. A telefonban ugyan nincs második kamera, de a videóhívás funkció ettől függetlenül elérhető, igaz eléggé behatárolt módon.

Business kategória. Ennek megfelelően teljes QuickOffice támogatást kapott a Nokia E65, az Adobe Acrobat Reader LE 1.5-nek köszönhetően pedig még a PDF állományokat is lazán kezeli. A Minimap böngésző kvalitásait már jól ismerjük, és üzenetkezelés kapcsán sem kritizálhatjuk a telefont, hiszen teljeskörű SMS, MMS és e-mail támogatást kapunk. A névjegyzék gigantikus kapacitással rendelkezik, az eltárolható bejegyzések számát, illetve az egyes kontaktokhoz menthető kiegészítő adatok mennyiségét illetően egyaránt. Elég talán csak annyit megemlítenem, hogy minden ismerősünkhöz három-három darab e-mail címet, URL-t, illetve postai címet rögzíthetünk. Több, mint elegendő. A naptár a következő négy eseménykategóriát ismeri: találkozó, emlékeztető, évforduló, teendő.

A Symbian operációs rendszer 9.1-es verziójára, illetve az S60 platform harmadik kiadására építkező Nokia E65 multimédia tantárgyból is jól felkészült, hiszen van rajta Real Player, Flash lejátszó és háttérben is működő MP3 lejátszó. A muzsikák hangzását egy ötsávos grafikus ekvalizerrel állíthatjuk számunkra ideálisra, van véletlen és ismétlő lejátszás, valamint playlist támogatás is.

A diktafon buta módon sajnos csak egyperces felvételeket tud készíteni, a számológépből pedig valahogy kimaradtak a tudományos funkciók. Szólnunk kell továbbá a fejlett hangfunkciókról (SMS-ek, illetve funkciók felolvasása – egyelőre csak angol kiejtéssel), a profi kereső alkalmazásról, valamint a jegyzetkészítőről és a valutaváltóról.

Konklúzió

A Nokia E65 eredendően üzleti felhasználásra született, ettől függetlenül nem tartom elképzelhetetlennek, hogy rengeteg olyan vásárló szívét meg fogja hódítani, akinek nem sok köze van a business-hez. Ebben nagy szerepe van a tetszetős formának és az általánosan kiváló minőségnek és széles szolgáltatási körnek, azt azonban egy percig sem állítanám, hogy a Nokia E65 egy tökéletes okostelefon.

Pozitívum: eltalált design, jó csúszka mechanika, kiváló kijelző, 2 megapixeles kamera, bővíthető memória, GPRS, EDGE, UMTS, Wi-Fi, Push To Talk, Bluetooth, IrDA, naptár, üzenetkezelés, zenelejátszó, webböngésző, Office támogatás, hangfunkciók.

Negatívum: nincs HSDPA és sztereó FM rádió, a memóriakártya cseréjéhez le kell venni a hátlapot, a Bluetooth nem 2.0 verziójú, a gyári csomagban nincs memóriakártya, buta diktafon és számológép, korlátozott videóhívás funkció, nincs autofókusz.

A cikk írásának időpontjában a Nokia E65 a kiskereskedőknél 100-110 ezer forint körüli áron kapható.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés