Connect with us

technokrata

Oscar-díj átadás

Kütyük

Oscar-díj átadás

A kamerás telefonok nem kívánatos tárgyak az idei Oscar-díj átadó ünnepségen.

Történt ugyanis, hogy a rendezvény szervezői bejelentették: az Oscar-díjak átadásának helyszínén tilos kamerás mobiltelefonokat használni. Ennek a döntésnek vélhetően az áll a hátterében, hogy a szervezők attól félnek, hogy a mobilokkal készített fotók és videók villámgyorsan szétterjednének a világhálón, ami sértené az Oscar-díj tartalmakkal kapcsolatos exkluzív média szerződéseket.

Ahogy arról nemrégiben beszámoltunk, a Motorola egy kis ajándékkal kedveskedik a hollywoodi sztároknak. A világ második legnagyobb mobilgyártójaként jegyzett vállalat bejelentette, hogy az idei Oscar-díj nyertesek a már jól ismert és felbecsülhetetlen eszmei értékű arany szobrocska mellett egy Motorola RIZR Z3 telefonnal is gazdagabbak lesznek. A huszonöt darabos limitált széria egyedi csomagolást kapott és két Bluetooth headset (H800, S9) is jár a telefonok mellé. Érdekesség, hogy míg a mi kontinensünkön már jó ideje kapható a Z3-as, az amerikai premier az Oscar-díj átadásával esik egybe.

Emlékezetes, hogy a Motorola tavaly egyedi PEBL U6 készülékekkel ajándékozta meg a filmes szakma krémjét.

Motorola RIZR Z3
Ezen mobiltelefonja esetében a Motorola a szétcsúsztatható kialakítást kombinálta az ultra-vékony designnal. A MOTORIZR Z3 (Capri) névre keresztelt újdonságon alaphelyzetben csak a navigomb és hat fontosabb kezelőszerv látszik – a hagyományos karakter/szám billentyűk előcsalogatásához szét kell tolni a telefont.

A vizuális megjelenítésről ezúttal egy 1,9 colos képátlójú, TFT technológiájú folyadékkristályos kijelző gondoskodik, a maga 176×220 képpontos felbontásával, illetve 18 bites színmélységével (262 ezer színárnyalat. A hátlapba integrált digitális fényképezőgép modul segítségével 2 megapixeles felbontású fotók, illetve kisebb felbontású videófelvételek is készíthetők. A belső memória 20 MB-os kapacitással bír, és szerencsére könnyedén bővíthető (microSD, TransFlash).

A négysávos (GSM 850/900/1800/1900 MHz) MOTORIZR Z3 a vezeték nélküli adatátviteli technológiák közül a GPRS-t, az EDGE-et, valamint a Bluetooth-t támogatja. A készülék zenelejátszó alkalmazása az MP3, AAC, AAC és eAAC+ formátumú digitális muzsikákat képes megszólaltatni. Nem elhanyagolható szempont, hogy a telefon sztereó Bluetooth headset (A2DP) támogatással büszkélkedhet.

Az USB 2.0 interfészes, csukott helyzetben 106x46x16 milliméter méretű Motorola újdonság ajánlott végfelhasználói ára Európában 349 euró, vagyis mintegy 90 ezer forint.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés