Connect with us

technokrata

Samsung F200: spéci zenemobil újdonság

Kütyük

Samsung F200: spéci zenemobil újdonság

Íme a Samsung legújabb, igen csak meghökkentő formatervű mobiltelefonja.

A dél-koreai gyártó legutóbb a Samsung SGH-X830-as telefonnal sokkolta a piacot, mely készülék legfontosabb ismertetőjelei közé tartozik a rendkívül keskeny készülékház, a szétforgatható kialakítás, valamint az egyedi billentyűzet kiosztás. A Samsung a jelek szerint sikeresnek találta az X830-ast és rövid időn belül el is készítette annak utódját, mely a keresztségben a Samsung SGH-F200 nevet kapta.

A nemrégiben az amerikai FCC testület által is bevizsgált újdonság esetében az alapkoncepció változatlan maradt, azonban a billentyűzet némileg konzervatívabb formát öltött, így most már nem kettő, hanem három oszlopban sorakoznak egymás mellett a szám/karakter gombok. A navigációs gomb immár nem kör, hanem négyzet formájú, és érdekesség, hogy az F200-ból kimaradt a digitális fényképezőgép modul. Emlékezetes, hogy az X830-ban egy 1,3 megapixeles kamera teljesít szolgálatot.

Az 1,46 colos képátlóval rendelkező, TFT technológiájú folyadékkristályos kijelző 128×220 pixeles felbontású és több mint 262 ezer színárnyalatot képes megjeleníteni. A belső memória sajnos csak 5 MB kapacitású, de a készülék bővítőslotjába akár 2 GB-os microSD (TransFlash) memóriakártyákat is minden további nélkül be lehet helyezni. Az energiaellátásról gondoskodó lítium-ion akkumulátor egyébként 800 mAh kapacitású.

A Bluetooth 2.0 (A2DP) és USB 2.0 kompatibilis Samsung SGH-F200 várható ára egyelőre ismeretlen.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés