Connect with us

technokrata

Már kapható az első napelemes mobil!

Kütyük

Már kapható az első napelemes mobil!

Nem csalás, nem ámítás, ez a telefon már tényleg napelemmel működik.

Az elmúlt hónapokban, illetve években már rengeteg olyan mobiltelefon prototípus bukkant fel a nagy elektronikai kiállításokon, mely büszkén hirdetette magáról, hogy ő bizony napelemekkel működik. Ezek a telefonok azonban általában még nagyon messze voltak attól, hogy a kereskedelmi forgalomban is meg lehessen vásárolni őket, de most végre felbukkant a piacon a világ első napelemes mobilja.

A kínai székhelyű Hi-Tech Wealth 510 dolláros, vagyis mintegy 95 ezer forintos áron kínálja az S116 típusjelzésű készüléket. A fejlesztők elmondása szerint, amennyiben a telefon felületén elhelyezett napelemek 60 percnyi napsugárzást kapnak, mintegy 40 percnyi beszélgetési időt biztosító energiát termelnek. A mérnökök hangsúlyozták, hogy az energiatermeléshez nem feltétlenül van szükség szikrázó napsütésre, hiszen akár már a szobai belső fények, vagy egyetlen gyertya fénye is elegendően erős némi energia előállításához.

Az S116 kapcsán említést érdemel továbbá az 1,3 megapixeles felbontású kamera, a microSD (TransFlash) memóriakártyákkal bővíthető belső memória, illetve a fejlett MP3 zenelejátszó funkció.

A gyártó egyébként azt ígéri, hogy még az idén további hat napelemes mobilt jelent majd be, 2009-ig pedig összesen harminc ilyen új készüléket készít.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés