Connect with us

technokrata

Csődbe fullad a zenei kalózkodás visszaszorítása?

Kütyük

Csődbe fullad a zenei kalózkodás visszaszorítása?

A jogvédők kapizsgálni kezdték: perrel nem oldható meg a probléma.

Ki ne hallott volna már az amerikaiak tízezreivel (legutolsó adatok szerint több mint 21 ezer internetezővel) szemben pert kezdeményező RIAA-ről, az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetségéről? Bizonyára sokan ismerik (legalább hallomásból) a szervezetet, hiszen az elmúlt években számos alkalommal szerepeltek az újságok, portálok oldalain a zenerajongók ellen indított jogi eljárássorozatok. Azonban ki emlékszik, mit tett a 2000-es éveket megelőzően a jogvédő szövetség? Senki? Nem véletlen…

Az RIAA felismerte, hogy a potenciális vásárlók beperlése nem adta meg a választ a csökkenő albumeladásokra. Ehelyett csak rossz érzéseket sikerült kelteniük mindenkiben, aki hallott a szervezetről, amihez nagyban hozzájárult, hogy néha olyanokat is bepereltek, akik még azt sem tudták, a számítógépet hol kell bekapcsolni. Jonathan Lamy, a hanglemezkiadók képviseletében úgy nyilatkozott nemrég, hogy a fentiek ellenére a perek szükséges részét képezik, képezték egy nagyobb „egyenletnek”.

Sokkal nagyobb sikereket könyvelhetnek el a kiadók a legális letöltési lehetőségek terjedése tekintetében. Míg az ezredforduló tájékán gyakorlatilag nem létezett fizetős, jogkövető magatartást lehetővé tevő online zeneletöltő szolgáltatás, addig az idén ebből már milliárdos bevételt realizálhatnak a jogtulajdonosok. Ennek ellenére az illegális letöltés nagyobb méreteket ölt, mint valaha: míg 2003 áprilisában az Egyesült Államokban található háztartások 6,9 milliós tábora folytatott ilyen tevékenységet, idén márciusban már 7,8 milliónyi USA-beli háztartás csatlakozott kisebb-nagyobb rendszerességgel azért az Internetre, hogy onnan anyagi ellentételezés nélkül dalokat töltsön le. Igaz azonban az is, hogy az emelkedés viszonylag csekély mértékű annak tükrében, hogy ezalatt az időszak alatt a szélessávú penetráció a duplájára nőtt az Amerikai Egyesült Államokban.

És mit hoz a jövő? Valószínűtlen, hogy megszűnnek a peres eljárások. Annak ellenére, hogy a közel fél évtizedes tapasztalat azt mutatja: a peren kívüli megállapodások még a perköltségeket sem fedezik az RIAA részéről. Vagyis amit sikerül kiszedni a file-cserén kapott internetezőkből, azon összegekből még a saját ügyvédeit sem tudná kifizetni a szervezet. Nem kizárt azonban, hogy célpontot váltanak a jogvédők, és ezentúl nem közvetlenül a hétköznapi internetezőt próbálják meg nyakon csípni. Ehelyett inkább az Internet-szolgáltatókkal való megállapodásra törekedhetnek, amint arról nemrég mi is beszámoltunk: egy belga jogvédő szervezet és a flamand ország második legnagyobb Internet-szolgáltatója között heves harc dúl az engedély nélkül terjesztett tartalmak szűrése ügyében.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés