Connect with us

technokrata

Doom: a gyilkolás az iPhone-on is folytatódik!

Kütyük

Doom: a gyilkolás az iPhone-on is folytatódik!

A klasszikus FPS játék az Apple mobilját is meghódítja magának.

A kereskedelmi forgalomban június végén debütált Apple iPhone-ra a napokban elkészült a népszerű Doom speciális kiadása. A szoftver fejlesztése még nem fejeződött be teljesen, így jelenlegi változatában egyelőre még nem ad hangot az iPhone-on, de ami ennél is komolyabb gond, hogy egyelőre nem lehet irányítani a készüléken. Magyarul egyelőre csak a demó játékokat nézhetjük meg az iPhone-on, de vélhetően már nem kell sokat várni arra, hogy a Doom teljes pompájában, mindenféle korlátozástól mentesen fusson az Apple mobil kijelzőjén.

Mint ismeretes, a Doom-ot az id Software nevezetű szoftverfejlesztő cég készítette 1993-ban. A játék azóta több kiadást is megélt, 2005-ben pedig még mozifilmet is készítettek belőle.

Ahogy arról már beszámoltunk, nemrégiben hazánkba is megérkezett az Apple sokak által várva várt első mobiltelefonja. Bár hivatalos formában Európában leghamarabb valamikor az idei esztendő végén debütál az Egyesült Államokban június 29. óta kapható Apple iPhone, a készülék akár már most is beszerezhető Magyarországon. Információink szerint hazánkban elsőként a high-tech.hu forgalmazza az iPhone-t.

A cég egyik munkatársa kérdésünkre elmondta, hogy amennyiben valaki iPhone-t rendel náluk, akkor mintegy 5-7 napon belül leszállítják a készüléket, melyre 1 év garancia van. Fontos megjegyezni, hogy az iPhone-nak jelenlegi formájában még nem használható a GSM, vagyis mobiltelefonos része, de emberünk elmondta, hogy hamarosan erre is lesz megoldás. Elmondása szerint rengeteg érdeklődő szeretne iPhone-t vásárolni, azonban az egyelőre inaktív GSM rész miatt most még sokan elállnak a vásárlástól.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés