Connect with us

technokrata

Parádés új szupermobilok a Vodafone-nál

Kütyük

Parádés új szupermobilok a Vodafone-nál

Lássuk, hogy a Vodafone milyen új mobilokkal jelentkezik az év végi ünnepek kapcsán!

Jó szokásához híven a Vodafone Csoport idén is már jó előre bejelentette, hogy pontosan milyen új mobil készülékekkel próbálja meg elhódítani az európai vásárlók szívét a karácsonyi szezonban.

A vörös színekben pompázó szolgáltató karácsonyi kínálatának egyik ékessége nem más, mint a Nokia N95 nemrégiben bejelentett utódmodellje. Az 5 megapixeles Nokia N95 8GB belső memóriája nem kevesebb mint 8 GB-os kapacitással rendelkezik, ezenkívül pedig említést érdemel még a 2,6-ról 2,8 colosra növelt kijelző, illetve a korábbinál combosabb akkumulátor.

Ugyancsak komoly érdeklődésre tarthat számot a Vodafone másik újdonsága, mely a dél-koreai Samsung gyártósorain készül. A Samsung SGH-F700 (Croix) nevezetű masina első blikkre kiköpött Apple iPhone, azonban nem szabad elfelejteni, hogy míg az iPhone-ban csak 2 megapixeles, addig az F700-ban 5 megapixeles kamera lakozik, a szupergyors (7,2 Mbit/s) HSDPA adatátvitelről már nem is beszélve.

A Vodafone elsősorban a fiatalabb korosztály képviselőinek szánja a Sony Ericsson egyik legújabb Walkman mobilját, a W910i-t. Ebben a szétcsúsztatható telefonban többek között egy 2,4 colos QVGA display, egy 2 megapixeles kamera, RDS-es sztereó FM rádió, valamint HSDPA technológia kapott helyet.

Végül, de nem utolsó sorban említést érdemelnek még a további karácsonyi Vodafone mobilok is: RIM BlackBerry Curve 8310, Samsung SGH-i640V, Sony Ericsson V640i, Vodafone 720 és Vodafone 810. Az új mobilok pontos árával kapcsolatban egyelőre nem közölt információt a szolgáltató.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés