Connect with us

technokrata

Jövő nyárra halott lesz a zenevédelem

Kütyük

Jövő nyárra halott lesz a zenevédelem

A DRM kinyírása megmenti a digitális zenét?

Amikor megjelentek a legális zeneletöltő szolgáltatások, az embereknek egyszerűen nem volt alternatívájuk: a kiadók által kínált dalok kizárólag valamilyen jogvédett formában voltak csak elérhetők. Aki tehát jogkövető magatartást akart tanúsítani, annak muszáj volt megbarátkoznia a rá erőszakolt védelemmel. Az emberek zömének ez azonban nem ment. A britek szerint a digitális jogvédelem tönkreteszi a zenét – legalábbis ezt állítja a 7Digital, a szigetország egyik CD-forgalmazója.

Éppen ezért jelentős – a 7Digtal szerint „életmentő”- lépés lenne a DRM-mel való végleges leszámolás. Ezt saját eladási statisztikáival támasztja alá a cég: a másolásvédelem nélkül kínált albumok 4:1 arányban múlják felül a szigorúan védett dalok értékesítését. Nagy részben az EMI-nak köszönhetjük, hogy ez a vizsgálat elkészülhetett: amint arról mi is írtunk, az öt legnagyobb zenekiadó közül ez utóbbi volt az első, amelyik DRM-mentes dalokat kezdett kínálni.

Nem véletlen az sem, hogy a legtöbb hordozható zenelejátszó készüléket nemes egyszerűséggel csak MP3-lejátszónak hívja mindenki – a formátum általánosan elfogadott a felhasználók körében, nyilvánvaló hiányosságai (például a maximum két csatorna – vagyis sztereó – támogatás) ellenére. Az AAC-t jóval kevesebben ismerik (és annál is kisebb a tábora azoknak, akik kedvelik), sőt, még a Microsoft által széles körben elterjesztett WMA-ról sem tudják sokan, milyen célt is szolgál. Ben Drury, a 7Digtal vezetője szerint az MP3 az a betűkombináció, ami azonnali és egyértelmű információt hordoz a felhasználónak: a szabad zene ígéretét jelenti.

Persze egyáltalán nem mindegy, hogy milyen minőségben kerül a felhasználóhoz az adott zene: a jogvédett dalok esetében ez többnyire 128 kilobites másodpercenkénti értéket jelentett. Ezzel szemben a DRM-mentes zenék inkább 192 vagy 256 kbps-os minőséget produkálnak, de talán nincsen messze az az idő sem már, amikor az MP3 maximuma (amely azonban még mindig veszteséges elvű tömörítést jelent), a 320 kbps lesz a standard. Drury szerint jövő nyárra már az összes nagy kiadó kínálni fog jogvédelemtől mentes MP3-akat, ami a DRM-korszak végét jelentheti.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés