Connect with us

technokrata

Exkluzív: luxusmobilok 5 és 200 millió forint között

Kütyük

Exkluzív: luxusmobilok 5 és 200 millió forint között

A világ egyik legelőkelőbb mobilgyártójától érkezett egy levelünk.

A korábbi cikkeinkben már többször is említett, kifejezetten luxuskategóriás mobilok gyártásával foglalkozó GoldVish hivatalos sajtóközleményben értesítette szerkesztőségünket a céggel kapcsolatos legfrissebb hírekről. Ezek szerint a GoldVish 2008 márciusában fogja megnyitni első úgynevezett ˝Flagship Store˝-ját, vagyis nagyáruházát.

Az új kereskedés az exkluzív órák és ékszerek fővárosának tekinthető Genfben, annak is elegáns belvárosában nyílik majd meg. Ez egyébként még csak a kezdet, ugyanis a GoldVish tervbe vette, hogy a közeljövőben a világ számos pontján nyit majd hasonló boltokat.

A genfi GoldVish boltban a cég teljes termékpalettája fellelhető lesz, vagyis még a limitált sorozatú, adott esetben csak néhány példányban készülő modellek is. Az aranyban és gyémántban korántsem szűkölködő luxustelefonok közül a legegyszerűbb modell már potom 5 millió forint ellenében hazavihető, de az igazi különlegességre vágyó ínyencek akár 200 millió forintnyi összeget is kifizethetnek egy-egy limitált darabért.

A svájci székhelyű GoldVisht-t egyébként 2003-ban alapította Michel Morren és Gregor Snip, akik időben felismerték, hogy globálisan milyen jelentős igény mutatkozik a különleges kialakítású és rendkívül drága ékszermobilok iránt. Hazánkban jelenleg hivatalosan még nem forgalmaznak GoldVish telefonokat, de a hasonló termékekkel foglalkozó, bár némileg visszafogottabb árazású Vertu már jó pár éve jelen van a magyar piacon.

A Vertu mobilokról készített tesztjeink az alábbi linkeken olvashatók.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés