Connect with us

technokrata

Automatikus kijelzőkép elfordítás Nokia mobilokon

Kütyük

Automatikus kijelzőkép elfordítás Nokia mobilokon

Egy apró alkalmazás révén tovább bővíthető a Nokia telefonok szolgáltatási köre.

A fejlesztők már javában dolgoznak a RotateMe névre keresztelt mobiltelefonos szoftver legújabb változatán. Ahogy arról már beszámoltunk, az alkalmazás 2.0 verziószámot viselő végleges kiadása az eredeti tervek szerint valamikor tavaly november végén jelent volna meg, de még most is csak a beta7 verziónál járunk, mely egyébként minden korábbinál nagyobb stabilitással rendelkezik, és állítólag már az utolsó béta verzió. De mégis mire jó ez a kis program?

Nos például arra, hogy amennyiben egy Nokia N95-ös okostelefonra telepítjük fel, akkor onnantól kezdve a készülék automatikusan elforgatja a kijelzőn megjelenő vizuális tartalmakat, annak megfelelően, hogy mi éppen függőlegesen, avagy vízszintesen tartjuk a kezünkben a mobilt.

Mint ismeretes, ehhez hasonló funkcióval rendelkezik gyárilag az Apple első mobiltelefonja, az iPhone, illetve a Sony Ericsson egyik legfrissebb Walkman zenemobilja, a W910i, melynek tesztje fellelhető az alábbi linkek egyikén, csakúgy, mint az a videó, mely a RotateMe 2.0 működését mutatja be egy Nokia N95-ön. Az alkalmazás egyébként többek közt Nokia E65-re, Nokia N73-ra, és Nokia N80-ra is feltelepíthető lesz, igaz ezeken a telefonokon nem lesz automatikus a képorientáció megváltoztatása. Mint ismeretes, jelenleg az N82 az egyetlen olyan Nokia, mely gyárilag hasonló funkciót tudhat magáénak.

Létezik egyébként egy a RotateMe-hez hasonló másik alkalmazás is, még pedig az egyelőre csak demó változatban elérhető LandscapePro 2.0, mely nem csak 90 fokban, hanem akár 270 fokban is képes elfordítani a telefon kijelzőjén megjelenő képet. Az alkalmazás teljes változata várhatóan februárban fog megjelenni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés